Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1917

5 állotta meg helyét a magyar kultúra e kényes állomásán, hogy az intézet vezetésével bízták meg mint helyettes igazgatót, bár ekkor még csak 11 éves tanár volt. Ez a derekas munkálkodás hívta föl rá a kultuszkormány figyelmét, amikor a magyarság szempontjából még fontosabb vezetőállást: a újvidéki főgimnáziumi igazgatói állást kellett betölteni. E Szerbiához közel fekvő városban a szerb nemzetiség számra, vagyonra nézve messze fölülmúlja a magyarságot, Szerbia közelségénél fogva az érzelmi momentumok is a magyarság rovására érvényesülnek, fokozza még a helyzet nehézségét az is, hogy szerb főgimnázium is van helyben. Erre az állásra szemelték ki Városy Tivadart. S ő eddig szerzett tapasztalataival, föladata fontosságának tudatában fogott nehéz munkája megoldásához. Soha nem feledte, hogy az ő iskolája a határon a magyarság őrszeme.. Arra törekedett, hogy a vezetése alatt álló tanári karban is tudatossá tegye e gondolatot. Az ő igazgatása alatt a szerb nemzetiségi ifjak közül már többen látogatták a magyar gimnáziumot s ő szeretettel, szinte észrevétlenül iparkodott őket megnyerni nemcsak a magyar nyelvnek, hanem a magyar nemzeti érzésnek is. Úgy vezette őket a történelmen végig, hogy büszkéknek érezték magukat, hogy ez az ő rnultjuk is és a múlton való lelkesedés hozzákapcsolta szívüket a jelen nemzedék testéhez. A tanároknak szerető, szigorú, de igazságos vezetője volt. Amint ő pontosan teljesítette kötelességét, megkívánta mástól is a lelkiismeretes munkát, de egyébként minden ügyükben pártfogójuk, szerető s vidám kollégájuk volt. A külső társadalommal mindig a békés együttinunkálkodást kereste s bölcs mérsékletével az összeütközést mindig elkerülte. Mikor diákjai hazafias tüntetést rendeztek: nyugalomra, mérsékletre intette őket s a zajongni akaró fiatal lelkeket azzal nyerte meg, hogy kijelentette előttük, ha azt látja, hogy ily tüntetéseknek itt van az ideje, ő maga áll az élükre s vezeti őket; ez az őszinte lélekből fakadt, komoly igéret elnémított minden elégedetlenséget s az ifjúság hatalmas éljenzésbe tört ki. 1891—1902-ig vezette az újvidéki állami főgimnáziumot s a még élő tanártársai, valamint tanítványai hálásan emlékeznek vissza a szigorú, de jóságos igazgatóra, ki tudott erélyesen eljárni, de kit a szenvedély sohasem tudott elragadni.