Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1916
42 jobban növeljük, egymásközi megalapították a rózsaíüzér-társulatot, hogy így kapcsolatos imádságukkal naponkint egybeforrjanak testvéri egyesülésben és szűz Mária szeretetében. Nagy ünnepe volt a kongregációnak dec. 8-án. Ekkor tartottuk a fölvételt. Előtte való nap ünnepség keretében dr. Strommer Viktorin pannonhalmi főiskolai tanár, a kongregáció volt első prézese tartott buzdítóbeszédet az ifjaknak. Hatalmas szónoki erővel és meggyőző szeretettel fejtegette, hogy mit jelent a kath. egyházban s az egyes keresztény életében szűz Mária tisztelete. Buzdította az ifjakat, hogy legyenek hű katonái a szent Szűznek, annál inkább, mert azon bencések tanítványai, kiknek alapítója egyik legnagyobb tisztelője volt a Boldogságosnak, mint azt a Deliciae Benedictinorum c. kép fölirata bizonyítja : Hanc puer hac coluit Benedictus imagine Matrem Hanc puer, hanc cole vir, sic benedictus eris. December 8-án dr. Bedy Vince kanonok vette föl az ifjakat a kongregációba. Mise után szivhez szóló beszédet intézett hozzájuk kérve és intve őket, hogy amit most fogadnak a szent Szűznek, férfias kitartással és szótartással valósítsák meg az életben. Ezután égő gyertyával egyenkint járultak hozzá az ifjak, hogy kongreganista-jelvényüket mellükre tűzze. A kongregáció nagyobb szakaszának tisztviselői a következők voltak: Prefektus: Lunn Jenő VIII. o. t. Asszisztensek: Köck József és Wachtler Ferenc VIII. o. t. Konzultorok : Hutás Aladár és Nesselmann Gyula VIII. o. t., Belletz Ede és Gassner Ede VII. o. t., Borbély József és Láng Gyula VI. o. t., Rozman Sándor és Hencz László V. o. t. Az alsó osztályok Mária-kongregációja a III—IV. osztály tanulóiból alakult, a II. osztályosok jelöltek. Ami a kongregáció belső életét illeti, a kisebb kongregáció ebben az évben is a szokásos szakosztályok megalakításával igyekezett tagjait az önnevelésben előrevinni. Gyűléseinket hetenkint tartottuk. Fölkaroltuk tehetségünk szerint s a kongregáció céljához képest a jó sajtó ügyét is; járatta a kongregáció a Zászlónk, Visszhang Afrikából, Örökimádás, Jézus szent Szivének Hírnöke, Szűz Mária Virágos kertje c. kath. folyóiratokat. Van a kongregációnak kis könyvtára is, mely az idén is több kötettel gyarapodott. A kongregáció tisztikara a mult évben a következőképen alakult: Prefektus : Kovács István IV. o. t., asszisztensek és konzuftorok : Borsó Imre, Babics Antal, Németh Lóránd, Winkler Jenő, Zechmeister Andor IV. o. tanulók. Fegyelmi ügy. Az igazgató az ifjak előtt az egész tanári kar jelenlétében olvasta fel október 1-én a vkm-tól jóváhagyott fegyelmi szabályokat. Beszédében kifejtette nekik, hogy a fegyelmi szabályok egészükben arra irányulnak, hogy megkönnyítsék lelkük tehetségeinek összhangzatos kiépí-