Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1916

40 részesítette őket; a segítő-egylettől többen téli ruhát és cipőt kaptak A menekült tanulók egy-két kivétellel még az év folyamán mind visszatértek otthonukba, Az idei iskolaévben önként 1 tanuló jelentkezett katonai szolgálatra, 27 pedig a rendes népfölkelő szemlén vált be katonának : Giczy János, Hutás Aladár, Kattauer Vilmos, Kutasy Sándor, Nemes Lajos Nesselmann Gyula, Sághy Gábor VIII. o. ; Buda György, Csukly Kálmán, Fuchs János, Klein Rudolf, Sperandio Rudolf, Tóth László VII. o. ; Bubela Ferenc, Cseresznyák Imre, Horváth Károly, Kemény Márton, Kertics Márton, Nitsmann Jenő, Véghelyi Gyula VI. o. ; Hatt András, Jakab Vincéi, Wirger Gyula V. o. és Jáger János IV. o. t. Önként Nagy József VI. o. t. jelentkezett. Az intézet hadbavonult tanítványainak sorsát állandóan nagy érdeklő­déssel és figyelemmel kisérte s a rájuk vonatkozó adatokat szorgalmasan gyűjtötte. Az igazgatóság külön felhívás utján is felszólította a hadbavonult növendékeket, valamint hozzátartozóikat, rokonaikat és ismerőseiket, hogy a hősök emlékének megörökítéséhez szükséges adatokat vele közölni szíves­kedjenek. Eddig azonban még csak igen kevés és hiányos adat áll az igaz­gatóság rendelkezésére. Hogy az intézet a forrón óhajtott béke bekövet­kezte után kimerítően beszámolhasson mindazon volt növendékeiről, akik e háborúban részt vettek és szeretett hazánk védelmében vérüket és életüket feláldozták, ezúton is kéri az érdekelteket, hogy lehetőleg arckép beküldése mellett a következő kérdésekre feleljenek : Hadba­vonulása előtt mi volt a polgári foglalkozása, mely ezredben, mily rang­ban szolgált ? Ha elesett, megsebesült, vagy fogságba jutott, hol, mikor, mily csatáben vett részt, kapott-e kitüntetést, ha igen, mily alkalommal ? 2. Az iskolaév egyéb eseményei. Az iskolaév kezdete. A vkm. 11,545. ein. sz. rendelete értelmében a tanévet okt. 1-én kezdtük meg. Az alakuló értekezletet szept. 27-én tartottuk, 28—30-án voltak a beírások, javítóvizsgálatok, okt. 1-én a Veni Sancte, tör­vényolvasás és osztályrendezés, okt. 2-án megkezdődött a rendes előadás. Változás a tanári karban. Az intézet kegyura, a pannonhalmi főapát Őméltósága 1916. jün 9-én kelt rendeletével Tamás Vidort és Virágh Teofilt nevezte ki intézetünkhöz tanároknak. Börzsönyi Arnold betegsége miatt az idei iskolaévben nem tanított. Fontosabb napi események. Október 4-én a tanári kar és ifjúság együttesen részt vett felséges urunk- és apostoli királyunkért bemutatott szentmisén; október 6-án pedig jelen volt az aradi vértanukért tartott gyászmisén. November 1-én az ifjúság a tanári kar vezetése mellett meglátogatta a temetőben az elhunyt tanárok s a legutóbb elhunyt tanuló sirját s mind­két helyen gyászénekkel s imádsággal emlékezett meg róluk.

Next

/
Thumbnails
Contents