Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1916

34 1. Vineta, Abt Ferenctől. Előadja a főgimnázium énekkara. 2. Ima a hazáért, Magyar Bálinttól. Szavalja Pohárnik Zoltán 2. o. t. 3. Ave Maria, Székely Mihálytól. Előadja a főgim­názium kisebb kara. 4. Szűz Mária, az égi kapuőr, Rosty Kálmántól. Szavalja Rajki Károly 8. o. t. 5. Strommer Viktorin dr. főiskolai tanár urnák ünnepi szózata 6. Az estharangok, Schumann R.-tól. Előadja a főgimnázium énekkara. 2. November 30-án Ő Felsége I. Ferenc József, apostoli királyunk elhunyta alkalmával gyászünnepet rendeztünk, melyen dr. Boros Alán szívhez szóló, tartalmas beszédben méltatta a megboldogult uralkodó érdemeit. 3. Január 3-án uj királyunk, IV. Károly Ö Felsége megkoronázása emlékére tartottunk iskolai ünnepet. A műsor legkiemelkedőbb pontja Szolo­májer Tasziló tanár előadása volt, melyben nagy szakavatottsággal a szent koronáról szóló tant és a koronázási szertartás fontos közjogi jelentőségét fejtegette. 4. Részben a hadbavonultak, részben a deáksegély-alap javára március 14-én hazafias ünnepély volt a következő műsorral: 1. Bolgár népdal, vegyeskarra alkalmazta Zoltán Dénes. Előadja a főgimnázium ének­kara. 2. Sik Sándor, Az ébredés Ifjúsági színjáték 3 felvonásban. Személyek: Tóth Gábor, t. hadnagy, tanár — Proszt Ignác 8., Morvay Miklós 8. o. t., kadet — Rajki Károly 8., nyolcadik osztályú tanulók — Fozmán Béla, Vissi Endre, Vránich István 8., Medgyesy Sándor, Jankovits Géza, Belletz Ede, Gaszner Ede 7., Lexa Ferenc, Koloszár Ferenc, Szűcs Vilmos, Orosz Dezső 6. o. t., káplár — Vermes Dezső 7., Miska, tisztiszolga — Domonkos Mihály 5, Pista — Pohárnik Zoltán 2., Morvay Laci — Tillmann Imre 1. A) o. tanulók — Az I. felvonás szék­helye egy budapesti főgimnázium 8-ik osztálya, a II., III. felvonásnak egy viskó, a kárpáti harcok idejében. Az 1. és II. felvonás közt: 3. P. Rode VII hangversenye (A-moll). Hegedűn előadja Melier Rezső 7., zongorán kiséri Teller Frigyes 8. o. t. A II. és III felvonás közt : 4. Török himnusz, vegyeskarra alkalmazta Zoltán Dénes. Előadja a főgimnázium énekkara. 5. Magyar király-induló, Huber K.-tól, vegyeskarra átirta Székely Mihály. Előadja zongorakisérettel a főgimnázium énekkara. Ez alkalommal felülfizetni szívesek voltak : Dr. Molnár Ignác 50 K, Fetser Antal, megyés püspök 30 K, N. N. 28 K, Szodfridt -József, Farkas Mátyás, Varits Károly, Szauter Ferenc, Krákkai Mária 20—20 K, Forstmayer Richárdné 12 K, Fischer Gyula, Kemény Fülöp, Epölyi Mainrád, dr. Schröder Gyula, dr. Schwartz Gézáné, Guóth Istvánné, dr. Ziskay Antal, Weiss Vilmos, Jankovits János, Szekeres Bónis, Bély János 10—10 K, Mladoniczky Ignác, dr. Bedy Vince, dr. Ragats János, Prikoszovich Endre 8—8 K, Kammerloher József, Vargay Kálmán 6—6 K, Éberth Géza, Pallos Károly, Nagy Viktor, Singer Alfréd, Stinner Károly, Hevesi Bernát, Kiss Szerafin, Rezner Tibold, dr. Paar István, Békés Mihály 5—5 K, Lippay Zoltánné, Jakab Ferenc, Strasser Sándor, dr. Strommer Viktorin, Nagy Gizella, Kiss Lajosné 4—4 K, özv. Kinczelné Fetser Ilona, özv. Szabadosné Fetser Mária, dr. György Károly, dr. Kramolin Viktor, Kuster Béla 3—3 K, Németh Miklós, Grösz József, Bürchner László, dr. Pitroff Pál, Reiner Gyula, Szabó Károly, dr. Travnik Jenő, Kövér Lajos, dr. Horváth Ádám, Weber Jácint, Jándi Ber­nárdin, Csikász Villebald 2—2 K, Harsányi Lajos, Wallisch Jenő 1—1 K.

Next

/
Thumbnails
Contents