Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1916
z idők folyásában ötvennegyediknek lépett Sz. István trónusára. A történelemnek azonban nem ez az igazi rangsora, hanem az, mely tettek, érdemek, alkotások szerint osztályoz. Hányadik helyet jelöli majd ki számára az örök emlékezet? Ma meg nem mondható. De egy már bizonyos: nagy időknek lett tanúja, nagy eseményeknek középpontja. Tőle függ, hogy tényezője is legyen és alkotója új századoknak. IV. Béla királyt a második honalapító nevével tiszteli meg a történelem. Pannónia letarolt mezőit a régi virágos kertté az ő keze varázsolta. A modern nagy tatárdúlás után új IV. Bélára lesz szüksége Pannóniának. És még sokkal többre. Aki csak IV. Béla munkáját fogja elvégezni, még nem lenne harmadik honalapítója a magyar nemzetnek. Kenyér és hajlék ma kevés volna. Most a magyart egy új ezredév ösvényére kell állítani. Az első ezredévben a nemesség karja és kardja őrizte és védte Sz. István koronáját. A második ezerben az egységes, osztatlan magyar népnemzet fogja őrizni a koronát s a szent határokat, az fogja erőssé, legyőzhetetlenné tenni a királyt és . a hazát. Ami 1848 óta a mai napig történt, csak átmeneti időnek látszik. A magyarság új ezredéve új alapokon most kezdődik.