Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1915

gyász fekete szárnyain terjedt el 1915. szept. 3-án országszerte a fájdalmas hir, hogy Vaszary Kolos bíboros, Magyarországnak két évtizeden át volt hercegprímása, 83 éves korában, balatonfüredi villájában elhunyt. A hir mély gyászba borította a magyar <ath. egyházat, de mély gyász borult a pannonhalmi szent Benedekrendre is, melynek a megboldogult hercegérsek mindhalálig hűséges fia volt. A győri bencés főgimnázium egykori nagynevű igazgatóját gyászolja benne, ki 16 évig (1869—1885) állott intézetünk élén s nevét kitörölhetetlen betűkkel irta be ezen intézet történetébe. Vaszary az egyszerű szerzetestanári sorból emelkedett az ország első főpapi és közjogi méltóságára s elhunytával ragyogó ívben megfutott életpályát szakított meg a halál. Távozása az életből könnyű, csendes volt, hisz lelke úgy sem élt már e földön. Mióta visszavonult a hercegprimási méltóságtól, a balatonfüredi magányban csendes szemlélődés és imádság közt teltek napjai. Ami rangot, méltóságot, külső diszt és hatalmat e hosszú élet reáruházott, azt még életében mind elhagyta s mire sírjához ért, nem maradt belőle más, mint a kristály, a teljesen megtisztult ember, kinek egyénisége, ideális gondolkozása, lángoló hazaszeretete egy egész nemzet tiszteletét vivta ki. Az a mélységes gyász, mely Vaszary Kolost elkísérte utolsó útjára, a keszthelyi temető csendes kápolnájában lefolyt szertartás szomorú könnyei legjobban bizonyítják, hogy benne legnemesebb í