Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1915

44 nem egyszer szinte csodás módon megsegített!" íme Szüzanyánk szeretete, mint ösztönző a vitéz küzdelemre! Más kép tárul lelki szemeim elé: egy másik, igen kedves kongreganista testvéremé, fiatal nőtlen tanáré, aki négy testvérbátyjával, csupa házas, családos emberekkel együtt vonult harcba mindjárt a háború elején. Rendkívül nehéz előőrsi szolgálatra küldetvén, a veszély tudatában csapatát imára vezényelte, ő maga letérdelt és égre emelt fővel imádkozott, azután ment csapatával, bátran, előre . . . tiz perc múlva golyó járta át szivét . . . példát adott tehát, mint hal meg elkészülten az igaz kongreganista, de példát adott ő másra is, mert halála után mély meghatottsággal olvastuk naplójából, hogy buzgó imáiban arra kérte az Urat, hogy ha már valamelyiküknek el kell esnie a testvérek közül, ő, a nőtlen legyen az és ne családos bátyjai. A jó Isten elfogadta az aggódó testvér önfeláldozását. íme a kongreganista lelkület, mint nagy áldozatoknak, az élet felajánlásának erőforrása! Vagy nem látjuk-e megmagyarázva, k. i., annak az előttetek is éveken át nemes példájával ragyogó igazi kongreganista jellemű tanárnak a harctéren utolsó lehelletéig tanúsított nyugodt, hősies kötelességteljesítését, akit ez év május havában oly mély megilletődéssel kisértetek, mint volt győri tanárt, utolsó útjára, ha olvassuk róla, hogy a harctéren is, amikor csak tehette, gyónt és áldozott ... és ha visszaidézem lelkembe az örök céljával tisztában levő, mélységes hitű kongreganista testvérnek szavait, amelyekkel közölte velem levelében a menetszázadba való beosztását: „indulunk mi is a harctérre, ahonnan vagy haza jövünk, vagy haza megyünk!" Nemes lelke immár csakugyan haza tért, fényes példát tárva elénk arra, hogy mily nyugodt, biztos életfelfogásra segít, mily erőt ad éltünk utolsó percéig az igazi kongreganista jellem ! Ha már most a harcmezők jelenetei után ismét felétek fordulok, k. i., akik itthon vagytok, akik örvendeztek, hogy Szűzanyánk fehér seregének vagytok katonái és felétek, akiknek ajkairól holnap fog elhangzani a szó, hogy „amit Szűzanyánknak Ígértetek, megtartjátok örökre", ismét csak azt kell lelketekbe vésnem, hogy az itthoni élet mindennapi küzdelmeiben is csupán a törhetetlen kötelességtudás a Gondviselés kijelölte helyen, ez az a talizmán, amely boldogítand benneteket. Kongregánista testvéreitek közül többen, akik tavai ilyenkor tán még itt veletek örvendeztek, már a harcmezőn küzdenek ugyan és lehet, hogy nem egynek közületek is már a közel jövőben fegyvert kell fognia a haza védelmére, mindamellett nektek, Fiaim, ez idő szerint általában más módon kell a kötelesség terén helyt állanotok, amire a kongreganista regulának idéztem szavai köteleznek: „Komolyan törekedni . . . kiki saját állása szerint, önmaguk megszentelésére . . . fáradságot nem kiméivé, tehetségünkhöz mérten . . .!" Nektek elsősorban kiváló, jó diákokká kell lennetek, szorgalmasan tanulnotok, hogy a tudomány erejével felvértezve — és példásan viselkednetek, hogy Szűzanyánk oltalma alatt megőrzött tiszta szivetekkel — méltó