Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1914
102 dologi kiadások, melyek nagyrészt az eddigi megtakarításokból is fedezhetők lesznek, a személyes kiadásokból pedig csak azok, melyek a kassai és a nagyváradi kir. jogakadémiákon üresedésben levő két tanszék helyettesítése után maradnak fenn ; a melyek mindössze oly csekély összegre mennek, hogy más intézetek fenntartása költségeihez képest, azok hallgatóságának számához arányítva, a győri kir. jogakadémiának egy-egy hallgatójára nem esik nagyobb költség, mint más intézetekéire, s így a jövő évre leendő feloszlatást a fenntartó alapok érdekei sem követelik.« Ezen fölterjesztésben elsorolt okok hatása alatt a miniszter ugy határozott, hogy a győri jogakadémiának IV. évi tanfolyama az 1891/2. iskolaévben még fennállhat. Ez iskolaév eltelte után az akadémia megszűnt ; az épület visszaszállt Győr város kezére, mely azt a főreáliskolának engedte át. Az akadémia levéltárát miniszteri rendelkezés folytán a pozsonyi kir. jogakadémiába szállították, könyvtárát pedig részben a pozsonyi, részben a kassai kir. jogakadémia kapta meg. Kautz Gusztáv dr. igazgató egyelőre rendelkezési állománybeli igazgató maradt, majd nyugalomba vonult, a tanárok pedig más kir. jogakadémiákhoz kerültek. Győr város és vármegye nem tudott belenyugodni a veszteségbe, mely a jogakadémia feloszlatása által érte. Föl-fölvetődött a kérdés, hogyanmiként lehetne a jogakadémiát visszaszerezni. Végre kínálkozott alkalom, amikor célszerűnek látszott kísérletet tenni az óhajtott cél elérésére. 1901-ben a vallás- és közoktatásügyminisztérium törvényjavaslatot dolgogozott ki a hazai jogi oktatás ügyében. Ezen körülmény hatása alatt Győr városa, Győr vármegye és a győri ügyvédi kamara kölcsönös megállapodás alapján elhatározták, hogy mindegyikük külön emlékiratot szerkeszt az akadémia visszaállítása érdekében s ez emlékiratokat Győr város és Győr vármegye főispánjának vezetése alatt együttes küldöttség által fogják a vallás- és közoktatásügyi miniszternek benyújtani. A küldöttséget, melynek a város részéről Zechmeister Károly dr. kir. tanácsos, polgármester, Mohi Antal dr. városplebános, Csukássy Károly dr. közjegyző, Fischer Gyula dr. kir. ügyész és Krausz Miksa ügyvéd, a vármegye részéről Goda Béla alispán, Fischer Sándor dr. oszággyülési képviselő, Lippay Géza nagybirtokos és Ziskay Antal dr. kir. tanácsos, az ügyvédi kamara részéről pedig ugyancsak Ziskay és Krausz voltak tagjai, Laszberg Rudolf gróf főispán junius 30-ikán vezette Vlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter elé. A főispán előadta a tisztelgés célját és átnyújtotta az emlékiratokat, amelyek körülményesen magukban foglalták mily alapon és minő céllal kéri Győr városa, Győr vármegye és a győri ügyvédi kamara a jogakadémia visszaállítását. A miniszter válasza rövid, de határozott volt. A jogi oktatás ügyéről készített törvényjavaslatban — mondá — nincs tervbe véve uj jog-