Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1913

33 vizén, levegőn, földön, a föld alatt és föld felett és az ember hangját még halála után is elraktározzuk az utódok számára. E szédítő haladás azonban annyira kifejlesztette az ember hatalmi gőgjét, hogy nem akar maga felett elismerni senkit és miután telhetetlen önzésében tetteiről csak maga-magának akar számot adni, miután az isteni parancsok, a vallás és erkölcs tanai fennhéjázásában feszélyezik, tudományosnak nevezett alapon el akarja törölni az istenség fogalmát. Nincs Isten, ennélfogva nem kell vallási szervezet, nem kell egyház. Két ellentétes világfelfogás küzd egymással az uralomért. Az egyik tudományos mezbe öltöztetve állítja, hogy e földön túl nincs mit keresnünk, a földi halál egyenlő a végmegsemmisüléssel, a másik felfogás törhetlen hittel és tudományos meggyőződéssel ápolja Istenhez való viszonyunkat, az ember végcélját és boldogulását a földi léten túl keresi és találja meg és ehhez képest rendezi be földi létét is. A két ellentétes felfogás oly régi, mint az emberiség története, de sohasem folytatott egymással oly elkeseredett küzdelmet, mint most, a szellemi és tudományos fejlettség mai fokán. Következménye a küzdelemnek az ádáz gyűlölet az egyház és annak szolgái ellen, mert hisz ez Istentől nyert szervezet vezérünk, irányítónk az emberi boldogságért folytatott harcokban. Érzik ezt ellenfeleink, midőn a legnagyobb gyűlölettel éppen az egyház és annak szolgái ellen fordulnak, jól érezvén, hogy e szervezet megdöntésével végzetes csapást mérhetnek sorainkra és azért hangzik csatakiáltásuk: „écrasez l'infâme", irtsátok ki a gyalázatost, t. i. a katholikus egyházat. Ebben a harcban egyházunk oldala mellett állni, tanításai, irányítása mellett törhetlen lelkesedéssel, hitbuzgósággal az anyatejjel magunkba szítt igazságok mellett kitartani, a világi katholikusoknak Istentől ránk rótt szent kötelességünk. Elleneink egységesen szervezve, tudományos felkészültséggel csillogva, tömött hadsorokban vonulnak ellenünk; tervszerűen, az emberi gyengéket legyezve állítják velünk szembe mesterien alakított különböző szervezeteiket, — no«, mi is szervezetekbe tömörülünk, illetőleg a köztünk már századok óta meglevő szervezeteket, a Mária-kongregációkat állítjuk igazaink, meggyőződésünk mellett a sorompóba. — A harc tehát a kongregáció feladata, de milyen harc? A kongregáció igaz katholikus szellemtől áthatott lelkeket akar nevelni, lelkeket, kik megalkuvás nélkül való katholikus életet élnek. Azt követeli tehát tagjaitól, hogy hitük szeretetétől áthatva, igazságairól meggyőződve, ragaszkodjanak a katholikus egyházhoz, hogy így a katholicizmus szellemétől áthatva, annak szabályai szerint járjanak el. Az igazi kongreganistát semmiféle tekintetek nem gátolják meg abban, hogy a maga meggyőződését működése egész terén, magánkörében, a közélet terén és mindenütt, ahol szavának súlya, egyéniségének ereje van, necsak hangoztassa, hanem aszerint cselekedjék. Mivel pedig a katholikus minden embert felebarátja2