Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

60 Ezek után nézzünk szembe a bírálattal és pedig mindakét részével külön-külön. Először is nyilt kérdésnek hagyjuk, vájjon a szerzetes pap-tanár, aki az elsőrangú hittudományi intézetekben képzett theologiai tanároktól tanulja négy éven át a theologiát, aki egész életét szerzetesi fegyelem alatt tölti, aki tizenhét éves korától mindennap elmondja a breviáriumot s így állandóan a Szentírás és szentatyák világában él, aki — miként hivalkodás nélkül mondja magáról — sokat elmélkedik, okvetlenül afféle „tiszteletreméltó idegen"-e, vagy épen „sutor ultra crepidam", ha a theologia mezeire „elbandukol"?! Hány csak theologiát végzett pap, köztük annyi magyar is, szerzett hervadhatatlan babért magának s dicsőséget egyházának a profán tudományok : a nyelvészet, a történelem, a természetrajz, a mathesis stb. terén, ahova egyéni hajlamait követve „elbandukolt", anélkül, hogy féltékenységet keltett volna az ugyanazon szakokat hivatásosan művelők körében ? ! S most lássuk, vájjon csakugyan hozzáértés nélkül, avatatlan kézzel nyúlt-e Acsay az egyházi szónoklat kérdéséhez. Miként életrajza folyamán említettük, épen „gimnáziumi szaktárgyainak művelése" közben esett tekintete az egyházi szónoklat elhagyatott állapotára s amit mint tanár egyszerűen megállapított, azon mint pap egész lelkével segíteni igyekezett. Nem reformátor" akart lenni, csak szószólója a szent és fontos ügynek. S mikor először hallatta szavát, egyszersmind cselekedett is már. Készséggel elismeri ezt Bossuet-fordítása I. kötetének bírálója, Anhäüpel (Andor) György is : „Jó idő óta hangzanak már a panaszok egyházi szónoklatunk alacsony színvonala, chablonszerűsége, sikertelensége fölött; régóta szövődnek már a tervezetek, melyek az egyházi szónoklattan oktatásának ügyén óhajtanak lendíteni, de a baj megszüntetésére irányzott tetteket, az egyházi szónoklat emelését, az egyházi rhetorikai tanítás javítását célzó tetteket nem igen láttunk. E beszédgyűjtemény az első hatalmasabb tett a reformok terén, az első erőteljesebb lökés a sebesedő mozgáshoz ... A külföldnek, a világirodalomnak nagy szónokai a magyar egyházi szónokok előtt jobbára hozzáférhetetlenek. Minden egyházi szónoklat-theoria azért nálunk kárba vész ; nincsenek mintáink, klasszikus példányképeink, melyek a theoria ködét fényükkel eloszlathatnák. Ebbe a ködbe lövell végre Bossuet beszédeinek fordítása jó nyaláb fénysugarat." (Magyar Sion, XXXIII. évf. 212—213. 1.) E bírálat szerint tehát Acsaynak mindjárt az első cselekedete „az első hatalmas tett", „erőteljesebb lökés" volt az egyházi szónoklat emelésének ügyében. Ugyanígy nyilatkozik róla a Hittudományi Folyóirat-ban Kudora János is, aki fölsorolva az újabbkori legnevezetesebb egyházi szónokok fordítóit : Szentgályt Bourdaloue, Szokolszky Bertalant Segneri Pál fordításával, ezeket mondja: „E fordítók között kétségkívül legképzettebb Acsay, mert jeles egyházi beszédek fordításához nem elég a szorgalom s azon nyelv alapos ismerete, melyből a fordítás történik, hanem szükséges az irodalomtörténetben való nagy jártasság s kifejlett aestetikai érzék és tudomány. így, mint