Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

21 néprománc. Szavalta Szabadhegyi István III. o. t. 6. A pályázatok eredményének kihirdetése. 7. Szózat. Énekelte az egész ifjúság. Ugyanezen ünnep alkalmával a főgimnáziumi igazgató alkalmi beszéd kíséretében kihirdette a pályázatok eredményét és kiosztotta a jutalmakat­3. Szavalatok. Az önképzőkör célja a tehetségek sokoldalú kiképzése. Ezt a célt szolgálta az irodalmi működésen kívül a szavalás is, amellyel az ifjúság szabadelőadásbeli képességeit gyarapította. Az előadókat az irodalmi al­elnök jelölte ki gyülésről-gyülésre, melyeken az egész év folyamán 36 sza­valat hangzott el. A főgimnáziumi Czuczor-kör a rendes szavalatokon kívül május havában szavalóversenyt is rendezett az évzáró-ünnepélyen előadandó költeménnyel : Eötvös József br. „Búcsújával. A díjat Pluhár István (VIII.) nyerte el. Az alsóosztályú ifjúság is összejött havonkint közös szavaló órára, melyen osztályonkint három-három tanuló lépett föl. Közülök kitűntek : Fischer Dezső, Vigh Tibor, Somogyi Árpád, Domonkos Mihály, Kiss István I. A) o. t. ; Szabó Sándor, Halmi Dénes, Mentes József, Rédly Pál, Berger Lajos, Fülöp Kálmán I. B) o. t.; Biantl Jenő, Barbély József, Keresztes Ignác, Lexa Ferenc, Stehlik József, Szabadhegyi István, Szabó Dénes II. o. t.; Hannig Antal, Magyar László, Ráth Árpád, Somogyi Ambrus, Weninger Hugó, Vermes Dezső III. o. t. ; Fozmann Béla, Halász József, Horváth Miklós, Kiss Gyula, Sághy Gábor, Török Ferenc IV. o. tanulók. Tówer Vilmos katonai lelkész-tanár ajándék-könyveiből kaptak jutalmat. VI. Könyvtárak és szertárak. 1. Ä tanári könyvtár gyarapodása. Teologiai, filozofiai s pedagógiai müvek: Bougaud—Szentannai—Do­bos: A kereszténység és korunk. 5 k., Fülöp Cyrill: Királyi Hercegnő a kolostorban ; Dr. Csernoch János : Simor János szentbeszédei ; Jászóvári Prem. Önképzőköre : A kath. vallás alapigazságai. Ruschek Antal : Az Olaj­fák hegyétől a Golgotáig. P. Semmer Imre : Mindennapi lelki kenyér (3 k.), Velics László : Vándor előadásaim az egyházi művészetről. — Bonitz Ferenc, Gróf Zichy Nándor ; Széchenyi eszmevilága (Franklin-Társulat kiadása) ; Dr. Mattyasóvszky : Kühn Rajmund Lajos, s ugyanattól dr. Hollósy Jusz­tinián Ernő (életrajzok). — Magyarország közoktatás-ügye az 1912. évben. Dr. Magnus Künzle, Ethik u. Aesthetik. — Várkonyi Hildebrand, A tudat

Next

/
Thumbnails
Contents