Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1911
37 Tapasztalati tény, hogy a pohárban levő viz tulajdonképen nincs egészen vízszintes helyzetben, hanem a pohár szélein, ahol az üveget érinti, magasabban áll, mint közepén. Ez a jelenség a folyadék s a pohár anyaga közötti vonzásból származik. Közel fekvő gondolat, hogy a tenger a nagy tömegű szárazföldek partjainál magasabban áll, mint távoli belső részein s hogy ennélfogva a szigetek, ha egyenlő magasságban emelkednek a víztükör fölé, tulajdonképen valamivel közelebbre esnek a föld középpontjához, mint a kontinensek egyező fekvésű pontjai. És a számítás csakugyan azt mutatja, hogy nem jelentéktelenül magasabban kell állani a viz tükrének a partok mellett. Ha pedig a szigetek közelebb esnek a föld középpontjához, akkor világos, hogy rajtok a nehézségi erőnek nagyobbnak kell lenni, mint a szárazföld helyein s így már lényeges befolyása van az inga lengéseire. 10 0 De nemcsak az ingalengésekre van befolyással a szárazföld és tenger tömöttségi különbsége, hanem a függő-ón vertikális helyzetére is és így a sarkmagasságok csillagászati mérésére. A függő-ónnak nagy hegytömegektől való eltérítése nem volt uj, mert már Bouguer is észrevette, hogy miképen téríti el függőleges irányától az ingát a Chimborazo és 1772-ben Maskelyne és Hutton tettek kísérletet az inga eltérítésére nézve, hogy a föld közepes tömöttségét meghatározzák. De nemcsak hegységekben, hanem mély tengerek partjain, sőt nagy síkságokon is, mint pl. Moskva közelében, észleltek ingaeltéréseket. Mindenütt, ahol különböző sűrűségű tömegek érintkeznek, legyen már most az a tömeg akár szárazföld, akár viz, vagy különböző fajsúlyú kőzet, hasonló tüneményeknek kell fellépniök. Különösen Fischer érdeme, hogy az ingamérések ismét érvényre emelkedtek, mert előtte a tudósok nem igen sokat adtak reá, hanem inkább csak a fokmérésekre támaszkodtak. Fischer azonban kifejtette, hogy a föld nagyságának megállapítására igenis legalkalmasabbak a fokmérések, de alakjának meghatározását illetőleg az ingamérések a döntők. Habár oly forgási ellipszoidnak a felvétele, melynek egyenlítői kerülete 40,000.000 méter és amelynek sarki félátmérője 22 kilométerrel rövidebb, mint az egyenlítői félátmérője, megközelíti a föld valóságos alakját, mindamellett a mérés és puszta felvétel közötti különbség, habár általában kicsiny, mégis egyes esetekben igen nagy arra nézve, hogy azt a különbséget pusztán a kísérletnél előforduló hibának lehetne betudni és épen azért a tudománynak az a feladata, hogy a földfelület eltéréseit az ideális ellipszoid-alaktól kikutassa és a földnek tényleges alakját megállapítsa. Gauss és Bessel abból az elvből indultak ki, hogy a tenger víztükre állandó felületü s így a földnek a matematikai alakját képviseli, azonban ez a nézet is mindinkább tarthatatlanabbá vált. Már a tengernek előbb említett vonzódása a szárazföldhöz is megzavarja a tenger felületének ellipszoidalakját, ehhez járul, hogy az évi közép légnyomás nem állandó a tenger nívóján. „Az állandó tengeráramok léte is amellett szól — úgymond Baur — hogy a tenger felülete nem szolgálhat kiindulási pontul a föld alakjára
