Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1910

20 sem, kik foglalkozását ócsárolták. Azért barátim — úgymond — csúfoljatok bátran ócskász-, ódondász-, avatagár-, cserépszaglász-, harangász-, nyuzárvagy akármilyen gér- és gáznak, én avval mitsem törődöm, sőt nagyobb dicsőségnek tartom, mintha kártyás, iszákos, henye naplopó, tékozló, szélcsapó és más efféle dísznevekkel tisztelnétek meg; gondoljátok ki a cifrábbnál-cifrább régi vagy uj elnevezéseket, — de aztán csak ki a kincsekkel is — adjátok a közintézeteknek mindazt, mit becsülni úgysem tudtok, mit nem sokára, mint szemétre valót, úgyis ki fognátok dobni." Mindig a közügy lebeg szeme előtt, s a szerint dicsér vagy korhol, a mint valaki azt szívesen szolgálja avagy elhanyagolja. Kutatásainak eredményét eleven stílusban, mindenki által érthető módon adja elő s a mit közzétesz belőle „Szünnapi levelek E. F. k . . . i lelkész barátomhoz" czime alatt a Győri Közlönyben, mindenki szívesen olvassa. Utána a közérdeklődés fokozására közli ugyanott magyar fordításban barátjának dr. Kornhuber G. A. tanárnak, „A Bakony földtani tekintetből" czimű tanulmányát, melyhez csatolja a magáét a közleményben előforduló kövületekről, különösen a Tihanyi-félszigetről jól ismert kecskekörmökről. Utána nemsokára, látva a nagy érdeklődést, kiadta külön kötetben. 1860. május havában jelent meg Rómer első tudományos munkája: A Bakony, mely oly meleg fogadtatásban részesült, hogy néhány hónap múlva már a második kiadásról kellett gondoskodnia. A legelső nagyobb művével elért anyagi sikerhez járult nemsokára az erkölcsi elismerés is. Kedves barátja, Ipolyi Arnold tevékeny közreműködése folytán a M. Tud. Akadémiának természettudományi osztálya megválasztotta október 9-én tartott nagygyűlésén Rómert levező tagjának. Székfoglaló értekezését: „Magyarország földirati és terményi állapotáról a középkorban" 1861. jun. 17-én tartotta meg. Tanulmányában az okmányok tömegéből vett adatokkal iparkodik föltüntetni hazánk hajdani állapotát, „milyen állapotban vevék át a magyarok az őslakóktól e szép hazát és mit csináltak századrólszázadra belőle. Több példával világosítja meg azt, hogy egyes vidékeknek földirati és természetrajzi képe hat-hét század óta alig változott észrevehetőleg, mig itt-ott a régi tájképre alig lehet ráismerni. Értekezésében aztán közli mindazon állat- és növényneveket, melyeket a régi okmányokban talált s a melyek tanúsága szerint olyan helyeken is magyarok laktak, a hol jelenleg azoknak semmi nyoma. Ez volt utolsó természettudományi értekezése, melyben méltó helyet foglalt el a történettudományi is. Ezentúl teljesen a történet- és régiségtudománynak szentelte életét, annál is inkább, mert az Akadémia is az archaeologiai bizottságba választotta be, hogy ezen a még nagyon ismeretlen téren folytassa ernyedetlen kitartással párosult kutatásait. Simor János győri püspök a nagyseminariumban keresztény régészeti tanszéket állít s arra 1860. okt. elején Rómert Flórist nevezi ki tanárul, ki azonnal megkezdé előadásait a keresztény archaeologiából a növendékpapoknak, hogy némi régiségtani ismeretekkel lépjenek ki szent hivatásuk mezejére.