Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1908
29 villamosokon a gyönyörű Schönbrunnba mentünk, hol megtekintettük a gazdag állatkertet, estére pedig az egész városon végigmenve, a Práter nyüzsgő emberáradatát s látványosságait mutattuk meg az ifjúságnak. Másnap a természetrajzi s régiségtani muzeumon végighaladva, fájó szívvel néztük a sok Magyarországban talált, de Bécsben fölhalmozott kincseket. Megtekintettük még a Szent István- és a Votiv-templomot. Délben pedig elindultunk a hosszú, de a természet szépségei folytán változatos semrneringi útra, hol a hóval borított hegyek s buja növényzetű völgyek változatos panorámájában észre sem vettük, hogy 7 óra hosszat ültünk a vonaton. Estére Grácba érkeztünk. Másnap reggel hideg fürdőben fölfrissülve indultunk el a Schlossbergre, ahonnan a Murától kettészelt Grácra gyönyörű kilátás nyilik. Lejövet a városi parkon keresztül haladva, megnéztük a gráci dómot, majd az egyetem régi épületét, melyben Pázmány Péter tanított. Ebéd után szétnéztünk a városban, majd villamosokon a Hilmteichra mentünk, hol az ifjúság csónakázással töltötte a délután egy részét. Innen a városi parkba vonultunk, a hol egy órát töltve, a városon keresztül szállásunkra vonultunk. Reggel 8 órakor indultunk újra a haza határa felé s mivel a középponti Igazgatóság nem engedte meg, hogy kocsijainkat a gyorsvonathoz csatolják, Féhring és Szombathelyen keresztül csak 8 órai utazás után értünk haza. Külön ki kell még emelnünk Patka Róbert ur bécsi droguista-nagykereskedőt, akinek fáradságot nem ismerő gondoskodása és rendezése tette lehetővé, hogy Bécsben aránylag rövid idő alatt oly sokat láthattunk. Különben is kedves családjával együtt egész nap fáradhatatlanul kalauzolt bennünket. Fogadják ezúton is az intézet hálás köszönetét. Ezenkívül a VII. osztály az idén is megtekintette Pannonhalma nevezetességeit, a könyvtárt, képtárt, templomot, altemplomot és a millenniumi emléket. A IV. o. növendékei Gallik Oszvald tanár úr vezetése mellett ötször voltak künn Győr vidékén növény-meghatározások végett. Junius 12-én tartottuk meg a Kiskutnál a tornavizsgálatot s vele kapcsolatban a tornaversenyt is. A verseny eredménye a következő : A versenyfutásban győztek : Árpás Ignácz II., Antal József I. B., Tóth Vilmos III., Pósch Gyula IV., Kiss Lajos V. és Deszpóth Lajos V. o. t. A magasugrásban : Hannig Pál II., Csárics Ede II., Buday Flóris IV.. Kovács Sándor IV., Deszpóth József VI. és Szeitz Gothárd VI. o. t. A súly dobásban : Deszpóth József VI., Fábián Gyula VII. o. t. A rudugrásban : Szalay Géza és Dömötör István VI. o. t. — Az intézettől adott ezüst- és bronzérmeken kivül a győztesek jutalmazására Brujmann Samu és Rosenkrancz Márton urak adtak egy-egy értékesebb tárgyat. Fogadják érte e helyt is hálás köszönetünket. Jutalmak. A Györváros Rákóczi-alapjának kamatát 10 koronás aranyat a magyar történelemben való előmenetelért Szabady Béla VIII. o. t.