Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

203 tott előadásain kivül szorgalmasan folytatta sétáit a kis fenséggel, a ki már nagyon is bizalmas lett, s mindig volt neki valami közölnivalója. Az időjárás szeszélyes volt, s sokszor meg-megszalasztotta őket sétáikon, a mi a kis fenséget igen mulattatta. Október 2-ikán is ily borús idő volt, nem mehettek ki, a szobában rajzolással és faragott betűszedéssel mulattatta a kis Valériát, a ki aztán előállott avval a hírrel, hogy két hét múlva a mamával Gödöllőre fog utazni, s kérdé Rónayt, volt-e már ott? Rónay tagadó válaszára a kis fenség igen csodálkozott, — „hisz Magyarországban van?" Rónay örömét fejezte ki előtte, hogy most majd látni fogja, — sott majd a kis fenség lesz a vezetője, s majd megmutatja neki az erdőt is, a hol a sok vad van? Erre meg a kis Valériát fogta el a csodálkozás és kíváncsiság s nem győzött eléggé kérdezősködni a vadakról! — Október 4-én hófehér díszruhában volt a kis Valéria, kezében illatos virágbokréta volt, nemzeti szalaggal körülkötve. „Ezt a papának viszem, ma nevenapja van!" j^ónay meg a felséges mama nevenapjára szánt beszédet adta át neki, melyet majd magyar komornájával, Csaby Annával fog megtanulni. „Igen, mondá a kis Valéria, majd ugy tanulom meg, mint a mamával a Miatyánkot és Üdvözlégyet." Október 16-án hagyták el Ischlt, Bécsben, a burgban folytatták a tanulást; a vizsgálat deczember második felében Gödöllőn lesz. Ekkor már 1. Ferencz és V. Ferdinánd alatt történt eseményeket tárgyalták, majd áttértek ö felsége trónraléptének s a következő eseményeknek előadására. Kifejtette egész nyiltan, hogy 1848-ban százan, ezren, majd milliók lelkesedtek a magyar alkotmányért és szabadságért, de a szakítás senkinek se jutott eszébe. „A körülmények, a trónt környező tanácsosok félelme és ellenszenve ragadta a nemzetet oda, a mi soha se volt czélja. Igy lett a nemzeti önvédelem nyílt csatává, szabadulási harczczá ; de csak akkor gördült a koczka visszaidézhetetlenül a vérmezőre, midőn minden közeledési, minden alkotmánymentö kísérlet meghiusult. Ezt nem lett volna szabad feledni azon államférfiaknak, a kik trón és népek közt mint tanácsosok állanak; de ők, tekintet nélkül a körülmények hatalmára, követték elődeik hagyományos elfogultságát, követték a régi és annyiszor meghiusult elveket: romot romra halmoztak! . . . De merüljön feledésbe a mult, szilárduljon a trón és nemzet közt a bizalom, viruljon fel az alkotmány áldásai közt a nemzet jóléte és haladása, s a magyarság, mely oly nagyszerű áldozatkészséggel védte életét, legbiztosabb, legerősebb támasza leend a koronának!" (V. 312—13.) — Röviden vázolta ezután a 17 évi kormánykisérleteket is: „S mig a haza száműzött fiai ősi nyomokon járva építettek idegen népek rokonszenvére, idegen segélyre, — s csalatkoztak, mint ősapáik, addig a nemzet várt és férfias kitartása meghozta a kiengesztelés napját, a koronázást', a melynek jelentőségét magyarázva, a felelős kormányt és parlamenti rendszert ismertetve, nov. 14-én 127 előadás után, I. Ferencz szobra közelében befejezte