Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907
II a díszteremben e czimen : A magyar nemzet művelődéstörténetének főbb mozzanatai. Márcz. 26-án dr. Teli Anasztáz olvasott föl e czimen : A magyar társadalmi élet vígjátékainkban. Márcz. 15-ének emlékét iskolai ünneppel ültük meg; 1. az önképzőkör czimű rovatban. Április 8-án Gallik Oszvald tanár mondott gyászmisét boldogult Király József, pécsi püspökért; a jótéteményét élvező ifjak voltak jelen. Április 28-án alapítványi gyászmisét hallgatott az ifjúság boldogult Németh Antal főigazgató lelki üdvösségeért. Április 29-én az intézet hangversenyt rendezett a segélyző-egyesület javára; 1. az önképző-köri rovatot. Május 4. és 5-én az igazgató gyászmisét mondott az intézet elhúnyt jótevőiért, illetve az elhúnyt tanárokért és tanítványokért. Junius 4-én, a koronázás 41-ik évfordulója alkalmából az intézet ünnepet rendezett s ekkor hirdette ki az igazgató alkalmi beszéd kíséretében a pályázatok eredményét ; 1. az önképző-köri rovatot. Vallási ügy. A kath. ifjúság — a hidegebb téli hónapokon kivül — naponkint, az egész tanév folyamán pedig vasár- és ünnepnapokon szentmisét és szentbeszédet hallgatott. Az előadásokat a Szentlélek segítségül hívásával kezdte s az angyali üdvözlet elimádkozásával végezte ; szombati napokon pedig a szentmise alatt szűz Mária tiszteletére szentolvasót imádkozott. Az év folyamán négyszer gyónt és áldozott ; a húsvéti szent gyónást két napi lelkigyakorlat előzte meg. Tanárainak vezetése alatt résztvett az egyházi körmeneteken. — A másvallású ifjakat saját lelkészeik oktatták a vallástanban; előmenetelökről időszakonkint bizonyítványt adtak, s ez alkalommal egyúttal arról is értesítették az igazgatót, részt vettek-e pontosan az istentiszteleteken is. Mária-Kongregáczió. A Mária-Kongregáczió felvételi ünnepe decz. 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén volt. Az ünnepies fölvételt ngos és ftdő Mladoniczky Ignácz, prépost-kanonok úr végezte, a szentbeszédet pedig a nagyobb kongregáczió praesese, dr. Boros Alán, tanár mondta. Mindkét kongregáczió tagjai havonkint tartanak gyűlést, ájtatosságot ; elvégzik a szent gyónást és áldozást. A felső osztályok kongregácziójának tisztviselői: Praefectus: Fügi Ödön VIII. o. t., I. asszistens : Haják Andor VII. o. t., II. asszistens és pénztáros: Halmi Gyula VIII. o. t. Tanácsosok: Stőhr Antal VIII., Pajer Gyula VIII., Hegyi Károly VII., Varga Pál VII., Hokkes Zoltán VI., Klimits Rezső VI., Grubich János V. és Horváth András V. o. tanulók. A kongregáczió szt. Imre születésének 900 százados évfordulója alkalmából kis házi ünnepséget rendezett, melyen az ünnepi beszédet Fügi Ödön praefectus mondotta ; szavaltak : Kojanitz Mihály VIII. o. és Fábián Károly VII. o. tanulók, majd a bold. Szűzről és szt. Imréről szóló éneket adott elő az ifjúság Halmi Gyula harmóniumkisérete mellett, s végül a Hymnus éneklésével záródott az ünnepség.