Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

122 közönségesebb embernek sem kell megmagyarázni, hogy ez a tulajdonképeni elfáradás, a mint a közéletben is értjük ! Az álmot már alaposabban fejtegeti ; helyesen veszi észre, hogy az alvásnak fokozatai vannak: a szendergés, a mély alvás és a kezdődő ébredés. A mély alvásban a lélekerők teljesen pihennek; sakkor nem is álmodunk semmit; mig a két szélső állapotban, mikor a külső hatások iránt van némi fogékonyság, igenis álmodunk. Az álom módját ismét az uralkodó mükörökkel akarja magyarázni, de ép oly kevés sikerrel, mint előbb (190—194.). Az utolsó négy lap (194 — 7.) a halálról szól; semmi új dolgot nem mond benne. A Hortobágyon irt Természettani lélektant Londonban kiegészítette, bővebben kifejtette. Nagyobbára a kenyérkereső munka után megmaradt idejét, főleg az éjjelt használta fel e czélra s rövid idő alatt be is fejezte a munkát. Minél jobban közeledett a végéhez, annál kevésbbé elégítette ki a munka ; érezte egyrészt, hogy több idő,, nyugalmasabb helyzet kellene hozzá; mindenekfelett pedig érezte, hogy a túlságosan elvont tárgy nem elégíti ki lelkét: „A munka nem haladott úgy, mint máskor; igyekezetemben nem volt meg az a lelkesedés, mely eddigelé irásra serkentett; nem azon elégülés, mely azelőtt, hahogy egyik-másik fejezet végére jutottam, annyira megnyugtatott. A Philosophia nem volt már magánéletem egyedüli törekvése; — gondolataim, vágyaim, mielőtt észrevettem volna, ott jártak a jersey-i szirteken, ott azon ősvilág romjai között, melynek tanulmányozását pályáúl tűztem ki magamnak ébredő szellemi életem azon szakában, melyben kiszabadulva a tanoda bilincseiből, először megkisértém az önállást, a független gondolkodást; de e pályáról lesodort a philosophiai tanárság. Nyolcz évig ültem a ~pí-ou;-on (1840—1848.) s hirdettem delphini ihlettséggel a természeten túleső bölcseséget, a asTatyu<jí-/.7)-t, s azt hittem, hogy ez vérré, csonttá vált bennem, hogy ettől lehetetlen megválnom ; és az a rövid jersey-i kirándulás, azok a feledhetetlen sziklatorlaszok, más irányt adtak vágyaimnak, kiütötték alólam azt a háromlábú széket, s ott ültem az anyaföldön, s kapartam a kemény szirtté dermedt ős-életet, s kutattam emlékeit, titkait. De nem könnyű a megszokottat odahagyni, nem örvendetes az egykori kedvencz foglalkozástól ejszakadni. Egy ideig küzdöttem ; erőltettem a régi munkát, végre a jelen év (1855.) második hava kezdetén, midőn a magántanári pályán nagyobb kör nyilt, több foglalkozás s kevesebb a szabad idő, felhagytam az Élet történetével, s a megkezdett ötödik kötet harmadik fejezeténél: Az akarat, Az akarat hatalma, A szabadság, — a 196. lapon dolgozatom megszakadt; irataimat csomagba kötve, félretettem, egyelőre azon szándékkal, hogy egykoron befejezendem. A jelszó most: Geologia!" A jegyzetben ezt fűzi hozzá: „Igy ingadozik a gyenge, érzelgő