Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

108 láthatjuk Rónay művének rövid ismertetéséből és méltatásából. Nem vetjük össze Rónay művét részletesebben Beneke műveivel, mert egyetlen új elvet sem von ki a Beneke felállította alapelvekből, mindössze egyes helyeken tér el a psychologiára való alkalmazásban, esetleg új példákat hoz föl; lényegében azonban ugyanaz marad. Mindenesetre kár, hogy Rónay müve nem jelent meg nyilvánosan, mert tudtunkkal az egyetlen mű, a mely Beneke irányával irodalmunkban foglalkozik. Rónay kiváló nyelvképességéről tanúskodik, hogy e különben elvont irányú bölcseletet oly könnyedén tudta előadni, s Benekének merész alkotású, erőltetett műszavait is elég szerencsésen fejezte ki. Áttérünk most már Rónay művének méltatására. E czimen : A lélektan természettani rendszere, a Hortobágyon, a lóréi pusztán irt egy művet, a melyet előbb Pannonhalmára küldött Hollósi Jusztiniánnak, majd ez utána küldte Londonba s ott Az élet története czimen teljesen önálló rendszerbe akarta dolgozni; hozzá is fogott s öt irott kötet elkészült belőle. Ekkor azonban a geologia kezdte jobban érdekelni s ennek a művelésébe fogott bele. A két mű alapjában ugyanaz ; s ép azért előbb a Természettani lélektant fogjuk röviden méltatni s úgy térünk át Az élet történetének rövid, párhuzamos méltatására. A lélektan természettani rendszere nagy negyedrétü, sűrűn, szépen irt munka, 197 lapnyi terjdelemmel. Czímlapjának megjegyzését Londonban irta hozzá, s a már említett észrevételt teszi, miért hagyta el a lélektant. Tulajdonképi előszava igy szól: Hazámhoz! Az alföld pusztái egyikén, (Lóré) magányos tanyán bujdoklom, megfosztva mindentől, távol mindentől, mi egykor kedves volt az életben ! Földönfutó, saját honomban hontalan vagyok; s midőn a puszta rónáin végig pillantok, midőn a puszta néma csendjében és kietlenségében nemzetem hű képét látom, fel-felsóhajtok Kölcseyvel : Itt van a hon, ah ! de nem a régi, Pusztaságba nyúlnak el vidéki ! Nem tudom, ha jövendőm, melyre még számíthatok, felér-e annyi szenvedéssel, mennyit eddig tűrnöm kellett; de tudom, hogy a szenvedő magyar is magyar, s mint ilyennek vannak hazája iránt szent kötelességei, melyeket felednie nem szabad soha, a legmostohább körülmények közt sem. E gondolattól lelkesítve, leküzdém fájdalmamat, s munkához ülék, beváltandó egykor adott szavamat, melyben igérém, hogy mig lehet, nem szünendek meg működni a lélektan parlag mezején. A lélektan rendszerének első vonalait adom, terjedelmesebb kidolgozását jobb időkre hagyván, — ha mégis jönnek! — Ha pedig végzetem másként hozná, ha e szolgálat, melyet hazámnak teszek, utolsó lenne! Remélem, ha nem is munkámat, de igyekezetemet méltányolandja nemzetem.