Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1904

119 7. Kimutatás a tanulókról. Először is azon kérdés merül fel, mely vidéknek szolgált a győri akadémia felsőbb tanulmány tekintetéből központul. Általában kimondhat­juk, hogy az egész Dunántul ifjúsága ide tódult, mégis közelebbről Győr, Sopron, Komárom, Veszprém, Zala, Vas és Somogy vármegyék ifjúságát látjuk legnagyobb számban ide seregleni. Emellett a Dunántullal határos vármegyék és városok is elég tekintélyes számban küldik ide ifjaikat. Örvendetes adatként jegyezzük fel, hogy horvát ifjak is szép számban fordulnak elő a tanulók között, ami minden bizonnyal a magyar nyelv elsajátítása végett is történt. Ugyanily kellemes és jóleső benyomást tesz az emberre, hogy tekintélyes számban találkozunk osztrák, és pedig elő­kelő osztrák családokból származó ifjakkal is. Tanulmányi szempontból ritka szép eredményt mutat fel az intézet. Ha végigtekintünk csak a számbeli adatokon, hogy t. i. mily számban iratkoztak a bölcseleti kar évfolyamára s mennyien léptek föl a második évfolyamra, az már maga megnyugtató arra nézve, hogy a tanárok csak a javát eresztették föl. A bölcseleti karról a jogira való föllépés is szigo­rúan volt véve, amit előirt szabályok is sürgettek ; a számbeli adatokból pedig kitetszik, hogy a tanárok sem engedték a jogi kart elárasztani. Szóval komolyan és lelkiismeretesen folyt a rostálás és a más pályára való utasítás. így érthető csak az a szép eredmény, hogy legtöbbnyire igen erős tanfolyamok voltak s igazán fölemelő azt látni az érdemsorozat­ban, hogy mindig tekintélyes számban voltak az eminens tanulók. Viselet tekintetében, a már emiitett helyi körülmények miatt, nem ily kedvező a kép, de sötétnek sem mondhatjuk az állapotokat, mert a salakot, a romlasztó elemet mindig eltávolította a tanári kar, miáltal az ifjúság többsége a kellő erkölcsi és fegyelmi színvonalon állott. Ami a tanuló itjuság számát, ennek hullámzását, továbbá vallásbeli állapotát illeti, erre nézve beszédes adatokat az alábbi statisztika nyújt. Év rz Osztály 1 V állás Összeg Év C3 * Osztály Vall i a s összeg Év rz Osztály 1 n E 1 -o V 3ÏD •nj ev. ref. gör. kath. gör. kel. zsidó c '2. c 3 N ••/) 3 végösszeg Év C3 * Osztály róm. kath. ág. ev. ev. ref. gör. kath. gör. kel. zsidó 12 e o r. O ÛÛ V s <5 5c> 11. 17 2 ­— _ ­19 So II. 26 1 ­­­1 28 1806/7. o I. 26 — ­­1 — 27 97 1807/8. I. 27 2 ­­— — 29 223 1806/7. o II. növ. pap 6 59 97 1807/8. II. növ. pap 16 ? 1 73 223 1806/7. w V II. világi 53 59 97 1807/8. V V II. világi 1 54 73 223 o 1. •növ. pap 3 1 ­92 u o Xi 1. növ.pap 3 1 ­_ 1 93 ! o 1. világi n 3 1 ­92 u o Xi 1. I világi ! 84 1 ­_ 1 93 !

Next

/
Thumbnails
Contents