Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1903
43 teendői, fizetése korszakunkban is azok voltak, mint az előzőben. Kinevezi őket a főigazgató, megerősítésüket a helyt.-tanácstól nyerik (Ratio, 163. §.). Aktuárius folytatólag Ballai György volt. 1807. február havában beadta kérvényét nyugalmazásáért. Szeptember 9-ikén teljesült kívánsága, a helytartó-tanács 400 frtnyi nyugalmi díjat adott neki. Ballai Pécsre vonult vissza. 1 November 27-én Kovács István lett az utóda. 2 De már 1808-ban (jul. 5. 14514. h. tan. sz.) pécsi gimnáziumi tanárrá lépett elő; augusztus végéig azonban ő vezette a jegyzőkönyvet. Augusztus 26-ikától fogva Plavetzky Adám volt az aktuárius, a drágaság miatt 500 frtnyi fizetéssel. 3 1809. május i-jén megvált hivatalától. Ettől fogva 1810. november 12-ikéig Hegedűs Ferenc töltötte be ez állást. Mikor a franciák Győrt elfoglalták, Hegedűs menekült, de a helyt.-tanács 1809. dec. 27-iki végzése következtében újra elfoglalta állását. 4 1810. november 12-ikétől Balter János működik. Kérelmére a helyt.-tanács a nagy drágaság miatt megengedte, hogy a kancellistaságot ís ő vihesse. 1817. január végéig vezette a jegyzökönyvet, utána hamarosan meghalt. 5 Utána Kolbe Mihály végzett bölcselethallgató, kancellista végezte ideiglen az aktuárius teendőit is. 1818. szept. l-jétől Kozits István volt az aktuárius. 1850. március havában báró Hauer a soproni katonai kerület tanügyi aktuáriusává nevezte ki ideiglen. 6 Kozits ( íyör és Mosonmegyék s a bácsai, füssi és vecsei egyházi nemesek táblabírája is volt. Kancellisták voltak : Sámson János, Plavetzky Ádám, Kovács János, Jankó Antal és Kolbe Mihály. A szolgai munkát az akadémiai pedellus végezte, amiért 1823. február havától fogva külön évi 12 forint dijazást kapott. 7 2. Az igazgató hatásköre. Igazgatók. Az akadémia igazgatója e korszakban csak a főigazgató helyetteseként szerepelt. Gime prodirector, aligazgató volt. A király nevezte ki elv szerint az érdemesült doktor-tanárokból, tényleg azonban olyanokkal találkozunk, akik kinevezésük előtt még tanárkodtak. Hivataluk átvétele előtt kettős esküt tettek. 8 Működése köre az igazgatónak csak oly dolgokra terjedt ki, melyeket a főigazgató rábízott. Ilyenek : az osztályok elég gyakori látogatása, a tanárok működésének s erkölcsi életének megfigyelése, a tanuló ifjúság előmenetelének szemmel kisérése. Mindezekről jelentést tett a főigazgatónak. Hatásköre az akadémiára minden tekintetben tulajdonképen csak akkor lépett elő, mikor a főigazgató valamely okból akadályozva volt teendőinek végzésében. A főigazgatói állás üressége esetén ő kormányozta a tan kerületet. 9 Igazgatói működéséért 300 frtnvi dijat húzott. 1 0 1 1806/7:1%. — » 1807/8:96. — 8 1807/8:417. — 4 1810:28, - 8 1811:294. és 1812: 173. — • 1849 -51. jegyz. könyv 10-11. sz. — » 1823/4. prot. 52. sz. — 8 Esküjök olyan volt, mint a tanároké, azért 1. ott. — 9 V. ö. Ratio 164. §. — 1 0 1805. okt. 8. 23088helyt.-tan. rend.