Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1903

41 a tanulókhoz való visszonyát tekintve, igazságosan szigorú előljáró volt. Munkás férfiú levén maga is, minden alantasától szorgalmas és lelki­ismeretes munkát követelt. Nagy figyelemmel ügyelt a tanárok és tanulók erkölcsi életére. Emellett kellő méltatásban és elismerésben részesítette az érdemet. A tanárok anyagi jóllétét is szivén viselte. Abban a sztik világban, melyet a francia háború, hódoltság s a pénz-devalváció okoztak, sokat fáradozott a tanárok anyagi helyzetének javításán. — Győr város hatóságával majd mindig hadi lábon állott. Úgy volt meggyőződve, hogy a városi hatóság mulasztásán mult, hogy annyi alkalom nyilt az ifjúság erkölcseinek lazítására. Nem látott érdeklődést a városban az intézet iránt. Nem is szerette Győrt, azért több izben is lépéseket tett az akadémiának Pécsre visszavétele érdekében. — 1814. január végén elesvén, egyik lába eltörött. Hét hónapig nyomta az ágyat, majd mikor már lábbadozni kez­dett, epelázba esett, miáltal baja elhúzódott az év végéig. 1 Fölépülése után még két évig kormányozta az akadémiát és kerületét. 1816. aug. 20-ikán a király kinevezte címzetes püspöknek és helytartó-tanácsi tagnak. Kerületétől meleg hangú körözvényben búcsúzott el. 2 Hivatalát helyettesként Hiibler János akadémiai igazgató vette át. Mivel beteges volt, a helytartó-tanács Beke Antal akadémiai tanárt ren­delte melléje segítségül. 3 Hiibler két évig viselte e tisztet. 1818. ápril 18-ikán a király Fejér György, fejér-egyházmegyei papot, pesti egyetemi theológiai tanárt, a hires történetírót nevezte ki főigaz­gatóul. 4 Ugyanabban az évben saját kérelmére megkapta a pestmegyei prépostság cimét. 6 Hivatalos működése szép csöndben folyt, kormányzá­sának egyik föeszköze a szelidség volt. Az akadémia tanári karával igen meg volt elégedve. Kerületét, még a népiskolákat is, szorgalmasan láto­gatta. Kidomborodó vonás benne nemzeti nyelvünk szeretete és felkaro­lása. Nemcsak hivatalában, hanem magán életében is fáradságot nem ismerő dolgos ember volt. Győri tartózkodása alatt is több munkát irt­Az irodalomtörténet ismeri ezeket, de egyet nem emlit meg, melynek cime : „De ortu et progressu Academiae regiae Jaurinensis. u 1819-ben jelent meg Győrött Streibig sajtója alól. Terjedelme 32 oldal. Ebből is látható, hogy csak rövid — itt-ott hézagos — vázlata az akadémia 1818-ig ter­jedő történetének. — 1824. őszén a király a pesti egyetemi könyvtár őrévé nevezte ki. f i Távozta után a főigazgatósági teendőket az akadémiai tanács megbízásából Beke Farkas jogtanár végezte 1825. február derekáig. 1825. január n-ikén a fölség Dresmitzer József győri kanonokot nevezte ki főigazgatónak. Február 15-ikén foglalta el állását s tette le a hivatalos esküt. 7 Mivel a főigazgató az 1790/1. országgyűléstől fogva 1 1814. prot. 87. — » Az 1816. prot. melléklete. — 8 A helyt, tanács 1816. okt. 22. 31562. sz. rendelete és az 1817. januári prot. 2, sz. — 4 1818. májusi prot. 3. sz. — 6 A helyt, tanács 22022. sz. rendelete az 1818. szept. prot. 9. számában. — • 27138. helyt, tanácsi szám az 1824/5. prot.-ban. — 1 U. o. 68. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents