Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1903

39 B) Az akadémia elöljárói. X. A főigazgató hatásköre és kötelmei. A esász. kir. felügyelőség. Főigazgatók és felügyelők. A főigazgatósági hivatal személyzete. Az uj Ratio Magyarországot az akadémiák számának megfelelöleg hat kerületre (praefectura, districtus) osztotta s ezeket azon városokról (Buda, Kassa, Győr, Nagyvárad, Pozsony és Zágráb) nevezte el, ahol az akadémiák voltak. 1 A felsorolt városokban voltak a tankerületek kormány­zóinak, a főigazgatóknak (director provinciális, superior) a székhelyei is. A főigazgató állásánál fogva királyi tanácsos s élvezi a vele járó kiváltságokat. Hatásköre kiterjed a kerületében levő összes iskolákra, különösen pedig a székhelyén levő akadémiára. Ennek ő a tulajdonképeni igazgatója, ő vezeti és intézi összes szellemi és anyagi ügyeit. Minthogy pedig hivatalából folyólag ebbeli és főigazgatói teendőiben sokszor aka­dályozva van, helyettesként mellette van az akadémiai aligazgató (pro­director) ; támogatói még a tanárok, kiket tanulmányi és viseleti ügyek­ben többször értekezletre hiv össze, mialatt az elnöki tisztet ő viszi. 2 O az akadémiai pecsét őre. 8 Minthogy a főigazgató a kerületében működő tanintézeteknek fő­kormányzója, azért kötelessége azokat teljes mértékben megismerni s haladásukat minden erejével előmozditani. Ebből következőleg különös gondjának kell lenni, amennyiben tőle függ, hogy alkalmas egyéneket ajánljon a tanári és igazgatói állásokra. A működő tanárokat tartsa meg az erkölcsiség utján, vagy ha nem sikerül, jelentse ezt a helytartó-tanács­nak. Egyébként félévenkint tesz róluk minősitő jelentést. Felsőbb hatósága a magy. kir. helytartó-tanács. Innen kapja a ren­deleteket szétküldés végett az igazgatóságokhoz ; e felsőbb helyre küldi fel az igazgatóságoktól hozzá érkezett tanulmányi jelentéseket. Minden intézetet legalább kétévenkint egyszer meg tartozik látogatni. Ilyenkor különösen az igazgatóval, de az egyes tanárokkal is érintkezik; a tanárokat magához hivja s kihallgatja őket hivatalos dolgaikról s meg­hallgatja esetleges panaszaikat. Legfökép pedig teljes képet köteles nyerni az ifjúság vallás-erkölcsi életéről és tanulmányi előmeneteléről. A be­csúszott hibák orvoslásáról gondoskodni tartozik. Tudomást szerez az intézet s a helyi polgári hatóság és polgárság viszonyáról. Kötelessége megtudni, megtartják-e az igazgatók és tanárok az előirt értekezleteket. 1 A Ratio (126. §.) szerint Baranya, Vas, Győr, Moson, Sopron, Somogy, Szala, Tolna és Veszprém megyék tartoztak a győri tankerületbe, de tényleg ide voltak csatolva Bács­Bodrog, Fejér és Komárom megyék is. — * Ratio 162—165. §§. — * A pecsét köralaku, közepén öt pólyás paizs, a 2-ik és 4-ik pólya közt a 3-ik pólyára a kis paizs van illesztve M(aria) T(heresia) betűkkel; a paizs fölé tőle jobbról álló angyal a szt. koronát tartja, balról foszlány-dísz van. Körirata: Sigilum Academiae Regiae Jaurinensis.

Next

/
Thumbnails
Contents