Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1901

7 nek, különösen élete vége felé, mikor az életnek mindjobban jelentkező sivarsága meggyőzte, hogy az érdek és haszon mind erősebb hangoztatása és hajhászása hogyan öl ki minden idealizmust nemcsak az életben, hanem az iskolában is, a hol mindig magasztos czélokért kellene lelkesíteni az ifjúságot. Mind erősebben ragaszkodott ez elvekhez, s mindjobban elfordult az élettől, a mely úgyis oly sok csalódáson vezette keresztül. Jórészben az ifjúság iránt való szeretete vezette irodalmi működésére is. Nem alapvető műveket akart irni, mert hisz erre ideje sem lett volna, hanem a mint valamely tárgyban észrevette a nehézséget, azonnal tanakodott rajta, hogyan lehetne a növendékségen segíteni, s könnyebb vezérfonalat adni kezébe. Még egy évvel előbb is az egyik történet-tanárral értekezett egy oly mű összeállításáról, a mely egyrészt a történeti elveket, korszakokat lehető élénken domborítja ki, másrészt az érettségi vizsgálatra való készülést megkönnyíti; czélja tehát mindenütt inkább módszeres volt. Az irodalom iránt mindig melegen érdeklődött, az új műveket sokszor nagyon is alaposan tanulmányozta át ; de nagyon szívesen irt maga is kisebb-nagyobb értekezéseket, czikkeket is, a melyekkel főleg a nevelés-oktatási eszméket igyekezett a nagyközönséggel megismertetni. De különösen fiatalabb korában szívesen szólt hozzá Győr minden nevezetesebb társadalmi kérdéséhez is. Érdeklődött főleg Győr kulturális érdekei iránt, s szívesen hozta meg áldozatait pénzzel, ha kellett szóval vagy tollal. Nagy érdemei vannak a kath. autonomia körül is ; az elemi oktatás, főleg az orsolyarendiek iskolájának fejlesztése jórészben nevéhez fűződik. A ki ennyit tett a nemzeti művelődés és nevelés érdekében, az nyugodtan mondhatja el, a mit pár héttel halála előtt mondott: »Egy nyugtat meg sirom szélén, hogy mindig hiven igyekeztem teljesíteni feladatomat.« Kétségtelenül ez a legnagyobb vigasztalás. Válni e földtől, a melyhez »oly sok baj, oly kevés öröm kötöz«, nehéz, de megkönnyíti az a tudat, hogy számot vetettünk Istennel, embertársainkkai, hozzátartozóinkkal. Midőn gyónása elvégzése után meglátogattam, szokatlan pir ült különben halván}' arczán, s derülten mondá : »Jól érzem magamat, minden külső ügyemet rendeztem, elvégeztem a belsőt is, teljesen készen vagyok.« S e belső megnyugvással tekintett vissza életére, s lelke bucsusugarai egymásután idézték fel múltja emlékeit, a melyek mutatják, hogy élete nyomos volt e földön, s a melyek emlékét tiszteltté teszik embertársai, érdemessé Isten előtt. A halhatatlanság örök jutalma mellett a földi megemlékezés csak muló dolog ugyan, de szívesen tesszük, mert emberi kötelességünk a hála és kegyelet minden jó és nemes iránt. Ezért teszem az emlékezet e szerény nefelejtsét sírodra, melyet könyével öntöz családod, kegyelettel őriz minden tisztelőd ; s munkásságod emlékét majd hiven őrzi története hazádnak, a melyet odaadással szolgáltál, s a melynek szent földje most szívesen fogad kebelébe, hogy pihenőt adjon a főltámadásig ! A viszontlátásra, — Isten veled ! ACSAY fERENCZ.