Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1901

57 simulhasson, másik oldala ellenben nagyon czélszerűleg, hogy elég sok ital férhessen bele, nagyon kidomborodik s ezen része aztán a központi kissé be­mélyedett sima körös mező körül négyes körben barázdákkal váltakozó, mozgó folyadékot utánzó csinos hullámos vonalékítménynyel van díszítve ; fönt a tetőn vékony karcsú nyak és kerek kis száj, a nyak két oldalán egy-egy fülecske egészíti ki az edényt. A fülek s ezek között a kulacs keskeny oldalán körül­huzódó széles barázda arra szolgált, hogy a tárgyat köröskörül szíjra fűzhessék s magukkal az emberek könnyen tova vihessék. Anyaga nagyon jól van meg­égetve, ma is elég erős s oly kemény, hogy még a hozzá érő ásó hegye sem zúzta be, hanem csak megkarczolta, ellentétben a többi edénynyel, még a korongon készültekkel is, melyek csak hosszabb szárogatás után nyertek némi szilárdságot. Edényünk a tetem lábai előtt feküdt, domború oldalával a homokba fektetve. Magassága 25 cm., űrtartalma 3*5 liter. Hasonló kulacs Horgason (Csongrád m.) fordult eddig elő. 145. sír. Lábai előtt durva művű pohár ; jobb kezefejénél terra sigillata edény sima falazatából készített orsó ; bal kezeujján sima karikagyűrű bronz­ból ; ágyékán kerülékkeretű csat bronzból, lantalakú lemezén egy haránt és két hosszában álló félkörvégű négyszöges áttörés látható ; hasonló a keszt­helyi sírmezőn fordult elő (Hampel, CXI., 3.), mégis azon különbséggel, hogy a mi példányunkon a nyak hátulsó részét határoló léczkeret végein s a lemez hátsó hajlásán álló peczken barázdadísz, két griffkarom látható, a mi avarkori eredetére nem csekély világosságot vet, mellette részben az is, hogy a keret és a lemez egy darabból van öntve. Nyakán olyan opálizáló gyöngyök fordul­tak elő, mint a 140. sírban, a melyben a kulacs volt, keverve négyhasábú és koczkaalakú, sarkain lecsiszolt gyöngyökkel. A 146. sírban gyöngyös fülönfüggő körös sima bronzhuzalból, fölálló és lelógó csüngővel, a csüngőn bronztok és barna üveggyöngy ; a 148-ban (ábrák) sima fülönfüggő (1.) bronzhuzalból, ágyékán hosszú­kás négyszögű bronzlemez (2.), apró bemélye­désekből álló kerettel ; kés és pityke (3.), hossz­oldalán félkörös bevágódás, rajta két szeg ; rozetta (4.) zinkből (?) ; pohár hullámos és kö­rös barázdadíszszel. A 150. sírban dinnyemag­idomú fekete üveggyöngyök, egy 2 cm. hosszú, kissé hajlott gyöngy átlátszó zöldes üvegből és egy fémgyöngy ; kezefejénél lapos orsó. A 151­ben a tetem hasa táján két vaskarika, mellette nyílcsúcs, karcsú háromtaréjú és 17"S cm. hosszú vaskés, pengéje egyenes ; a 152-ben 20 cm. hosszú, kissé hajlott kés és lapos orsó, mindkettő a jobb kézben; a 153-ban az ágyékon három darab vaskarika, jobb kézben kés, balról mellette pohár. A 154. gyer­meksír üres volt. A 155. sír 90 cm. mély, s 171 cm. hosszú tetemnek mellékletei azokat a mustrákat tüntetik föl, melyek a szarmata sírokban olyan gyakran s majd-

Next

/
Thumbnails
Contents