Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900

386 a növendék műveltségét nem ismerteti meg a kormány emberével, sem pedig arra nem alkalmas, hogy a tanárok módszeréről, eljárásáról Ítéletet mondhasson. A tanári kar elégnek tartaná a kissé szigorúbb osztályvizsgálatot. A tanári kar felirata sok jóakarattal, de kevés paedagogiai és lélektani mélységgel foglalkozik a kérdésekkel. Az új terv egész természetesen keltette fel az érdeklődését minden / tanügyi férfiúnak is, elsősorban oly kiváló egyéneknek, a kik életöket a tanításnak szentelve, java idejöket neki áldozták fői. Ilyen volt a többi közt rendünk akkori feje, Kruesz Krizosztom is, a ki a tantervben mélyen érdekelve látta egyrészt rendünket, másrészt magát a nevelés ügyét s így az egész jövő nemzedéket is. Az volt a terve, hogy a rend kiválóbbjait összehíva, közös megbeszélés tárgyává tegyék a tervet, hogy aztán közös emlékiratban forduljon a rend, mint rend a miniszterhez, mert a föllépésnek igy nagyobb sikere lesz, mintha az egyes gymnasiumok pusztán magukra lépnek csak föl. Ép ezen czélból hosszabb levelet intézett a győri igazgatóhoz, (1867. 3. sz. — 207. iktatószám; november 17.); e levélnek főeszméit szükségesnek tartjuk közölni, mert egyrészt világot vet e kiváló férfiú gondolkodására, másrészt napnál világosabban láthatjuk belőle, hogy a mitől tartott, a túlságos reális felfogás, valóban be is következett : »A legújabb miniszteri tervezet magában igen szegény. Az Org. Entwurf tüzetes, megokolt és gazdag tartalmú munkához árnyéknak sem illik be. Az erkölcsi nevelésre vonatkozó részt teljesen mellőzi ; a didaktikait alig érinti ; végre a tanítás körét be sem fejezi. Ily munkát nehéz bírálni. Nekünk tehát nem is annyira bírálni, mint a reformok idejének öntudatából s az iskolai téren mutatkozó jelenetek szempontjából kellene önálló nevelési és oktatási rendszert kidolgoznunk s emlékkönyv gyanánt a hazának bemutatnunk.« Jól tudja, hogy talán pusztában kiáltó szó lesz a felszólalás, de leikök megnyugodhatik : mi szóltunk, de nem hallgattatok ránk. Arra kell törekednünk, hogy kimutassuk, hogy az iskola az emberi boldogság alapja, a melyet tehát nem szabad kitenni az ingadozó véleményeknek ; ennek az emberi értelem és sziv alaptörvényein kell nyugodnia, mert csak úgy lehet az ifjúságot is helyesen vezetni. »Mutassuk ki a világnak, hogy a boldogság forrása az emberi sziv erejében s önuralmában létezik, nem pedig a gépekben és anyagi kincsek bőségében, melyekkel a fékevesztett indulat visszaél ; az embert egyrészről igavonó barommá, másrészről az emberi méltóságról megfelejtkezett, magasabb szellemi igény és remény s épen azért felebaráti szeretet nélküli zsarnokká aljasítván, ki az embert csak tőkének tekinti, a mely után minél több kamatot húzni egyedüli törekvése.« Áttér ezután arra a kérdésre, hogy a gymnasium feladata más, mint a reáliskoláé — sa szülők kedvéért nem szabad oly könnyen belemenni minden változtatásba. »Én a reáliákat nem gyűlölöm (mellékesen megjegyezve maga is fizikus és chemikus volt !),