Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900
415 A zene tanítása nehezebben tud erőre kapni — természetesen az intézet kebelében történő egységes tanítást értve ; ez bizonyos tekintetben természetes is. Ez legtöbb esetben a szülők anyagi és egyéb körülményeitől függ s annyiféle a zeneeszköz s oly különböző a zenei képesség és hajlam is, hogy egységesítése majdnem lehetetlen. A 6o as évektől kezdve többször próbálkoztak meg már a zenetanítással, de egy-két évnél tovább nem igen tudta magát az iskola fentartani. 1871-ben 14-en, 1873-ban 33-an tanulták; 1879-ben 17, i88o-ban már csak 14 volt a tanulók száma. 1890-ben ismét találunk zenekart 19 taggal s innentől kezdve rendesen a zenéhez, különösen a fuvó- vagy vonó-hangszerekhez értő növendékek szoktak összeállani egy, Önként vállalkozó tanár vezetése alatt s így szokták magukat gyakorolni egyes zenedarabok előadásában, a melyekkel aztán egyes ünnepi alkalmakkal léptek föl. 1893-ban Engl Guidó, aztán Perényi Otmár, majd Teli Anasztáz tanárok vállalkoztak rá, hogy az ifjúsági zenekart összetartsák, irányítsák. 1897-ben az ének- és zenekedvelők egyesülete vállalkozott rá, hogy 12 növendéket ingyen tanít különböző fuvóhangszerekre. Azonban kevés kitartás volt a lelkes kezdet után, s a gyermekek tüdeje sem bizonyult elég erősnek arra, hogy a fuvóhangszerekkel megbirkózzék ; a vállalkozás egy év múlva siker hiányában abban maradt. 1899-ben az igazgató kezdeményezésére a jelenlegi énektanár, Köppl Ferencz lehető mérsékelt áron zenei iskolát hirdetett; aránylag kevés növendéke akadt, mert a legtöbb inkább magánoktatást óhajtott. Különben a zenei érzék mindjobban fejlődőben van ; 30—40, sőt 50 növendék is van, a kik különböző hangszereken tanulnak s közölök egyesek ugy a zongorában, czimbalmon, hegedűn, cellon oly kiváló sikereket tudtak felmutatni, hogy a közönség tetszése nem pillanatnyi hatásúnak ismerte el, hanem a legtöbb tehetségnek szép jövőt is igért. A franczia nyelvnek az ötvenes évektől fogva kevés megszakítással volt mindig tanára, voltak hallgatói is. Legtöbben 1863-ban 31, legkevesebben 1888-ban 5-en. 1868-tól 1872-ig nem tanára a franczia nyelvnek; ép így szünetelt a tanítás 1885. és 1886-ban. A franczia nyelv első tanára Deáky Gellért lett volna, őt azonban politikai magatartása miatt visszautasította a kormány. Utána Leitgeb Sebestyén vállalkozott tanítására ; tanítványa azonban nem akadt, ugy hogy 1856-ig csak hirdették a tanfolyamot, előadást azonban nem tarthattak. 1856-ban Rosenzweig Antal tanította heti két órában Machot szerint. 1859-ben Rómer Flóris vette át a tanítást s három éven keresztül, bár csekély számú hallgatóval, ő tanította. 1863-ban Czedzidlovszky Jakab vette át s ő tanította egész 1868-ig, a mikor aztán a torna tanítását vette át. 1873-ban már van a franczia nyelvnek 30 hallgatója, tanára azonban nincs jelezve ; ugy látszik, mái ekkor Vaszary Dózsa volt a tanára s ő is maradt egész 1885-ig, a mikor Győrből eltávozott. 1887-ben Carrier János vette át a tanítást, s ő is volt tanára hét éven át egész 1894-ben bekövetkezett haláláig. 1894/5-ben az