Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1899

19 fontosabb történeti események megörökítésére szolgáltak, a közönséges pénzeknél mindenkor nagyobbak s éppen erről könnyen felismerhetők. Az SC betiik nem szoktak rajtok előfordulni. Ritkák. Gyűjteményünkben kevés van ; azok is többnyire görög feliratuak, a melyek közönségesebbek, gyakoriabbak. B) Ezüstpénzek. A római császárság főforgalmi ezüstérme a régi, megszokott s igy nagyon kedvelt denarius volt és Kr. után az első két században majdnen kizárólag uralkodott ; mert más ezüstpénzfajokat, pl. quinariusokat ritkán, ezüstsestertiusokat meg egyáltalán nem vertek, a bronzsestertiusok (nagy bronzok) teljesen pótolták a forgalomban. A harmadik század elején azonban a denariusoknak hatalmas versenytársuk támadt a dupla denariusokban, a melyeket behozójuk : Antoninus Caracalláról (uralkodott 211—217.) Antoninianáknak szoktak nevezni. Kezdetben még elég ritkák, némelyik császár pl. Severus Alexander (uraik. 222 — 235.) ne

m is veretett, de később ismét föllépnek, egyre jobban terjednek, végre a denariusoknál gyakoriabbakká válnak, mint azt III. Gordianus-féle pénzeink bizonyítják ; ezentúl pedig teljesen kiszorítják a denariusokat a forgalomból. Igy I. Philippustól kezdve egészen Gallienusig bezárólag nincs is más pénzünk, mint csupa Antoniniana. És aztán milyen ezüstpénzek ? ! Nagyság, suly, nemes fémtartalom, alak és kivitel tekintetében lassankint a régi jó denariusoknak csak roncsait tárták meg ; különösen Valerianus és Gallienus alatt voltak rosszak s ezeket már többé nem is ezüstpénzeknek, hanem billonoknak szokták nevezni, vagyis olyan pénzeknek, amelyekben több volt a réz, mint az ezüsttartalom, s igy kevés reális értékkel birva némileg a mi régi közönséges váltópénzeinkkel egyeztek meg, sőt még ezeknél is rosszabbak voltak. A majdnem folyton tartó háborúk a gótokkal és perzsákkal, belügyi rossz politika, gyakori trónváltozások, egyes császároknak (pl. Heliogabalus stb.) esztelen pazarlásai ilyen szomorú sorsra juttatták az állami kincstárt, mely később teljesen abbanhagyta az ezüstpénzek veretését. Nem is vertek egészen Dioeletianus reformálásáig. Azért az Antoninianák

1 fönmaradtak, javában virágoztak de az ezüstnek sokszor még szinét sem látták. Fölléptek ekkor ama pénzek (Aurelianustól kezdve Diocletianusig), melyeket numi tincti-nak szoktak nevezni. Ezek nem voltak egyebek, mint apró rézpénzek, melyeket a kibocsátás előtt előbb ezüst, később már tisztán ónlemezzel

2 vontak be, hogy legalább külsőleg az ezüstpénzhez hasonlítsanak. Névleges értékük 1 Az Antoniniana-pénzen a császárfő mindig sugárkoronás (néha sisakos), de sohasem babérkoszorus ; a nőknél pedig a mellkép alul félholddal van díszítve; ezekről igen könnyen fölismerhetők. 8 A bronzpénzeknek ónlemezzel való bevonása divatban maradt később is, Dioeletianus, Maximinus és Nagy Constantinus alatt is, mint ép bronzpénzeink tanúsítják. 2*