Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1899

7 Súlya a különböző görög államokban változó volt ; ig}- Aeginában 6 grammot, Athenben Solon idejében már — tekintettel az adósok nagy számára, hogy adósságuktól könnyebben szabadulhassanak — 4-36 grammot nyomott. A babylonyak a fémek értékének szabályozásával s a pénzláb megállapításával nagyot lendítettek a pénz fejlődésén s kiválóan előmozdították az igazi pénzeknek, vagyis olyan fémdaraboknak föllépését, a melyek a pénzek fogalmához szükséges összes kellékekkel el vannak látva. így, hogy ezt röviden jelezzem, szükséges, hogy minden pénz a törvény által előirt finomságú érczből készüljön, meglegyen a kellő súlya, alakja, fölirata és képe, továbbá hogy értéke hivatalosan rá legyen bélyegezve. Ilyen kellékekkel ellátott pénzdarabokat azonban, melyek aztán a mérlegelést teljesen fölöslegessé tevék, nem a babyloniak hoztak forgalomba, hanem mások. Kik ? Biztosan máig sem tudjuk. A dicsőség pálmájának odaítélésénél a régi irók épen ugy megoszolnak, mint az ujabbkori kutatók. A történet atyja, Herodotus a lydiaiaknak, Croesus alattvalóinak tulajdonítja. Mások a lydiaiaknak ebbeli dicsőségét kétségbe vonják és azt állítják, hogy a phocaeabeliek, ismét mások szerint a phoeniciaiak vagy az egyptomiak voltak a legelső igazi pénzkészítők. A kérdés végleges eldöntése nagyon nehéz, már csak azért is, mert a legelső pénzdarab megjelenése a földön nagyon visszanyúlik a múltba, mondhatjuk: az ős időkbe, a 8. századba Kr. e. Kis-Azsia, Phoenicia, Egyptom és Görögország lakói már több századon keresztül éltek rendes forgalmi pénzekkel, mikor a rómaiak még mindig cserekereskedést folytattak vagy utóbb durva érczből öntött és nagyobb hitelük eszközlése végett állatok : marhák és juhok képeivel ellátott bronzrudakat (aes rude) használtak értékmérőül a csereforgalomban. A különböző nagyságú és sulyu rudak, a melyeket minden egyes esetben velők való csereberélés alkalmával megmértek, épen ezen oknál fogva igazi pénzek még nem voltak ; a régi római Íróknál mégis ugy szerepelnek mintha pénzek voltak volna. Pecuniának nevezték, mert rajtok többnyire pecus-(marha)kép volt. Nem lesz érdektelen, ha az első érczrudak föllépését a rómaiaknál megérintjük s röviden megemlékezüuk azon véleményekről, a melyek a rómaiaknál később fölmerültek. Lássuk előbb magát a népet, azután a legfőbb irót, Pliniust, a rómaiak természettudósát. A római nép vallásos hite a pénz föltalálásának dicsőségét, mint minden nevezetesebb dolog eredetét isteneire vezette vissza és azt állította, hogy Saturnus-isten volt az, ki megtanította volna Janust, Latium királyát sok más hasznos ismeret mellett erre is. Ezen nézet minden alaptalansága mellett kettőt bizonyít, a pénzverés ősi voltát és annak kiváló fontosságát. Nem is lehet tagadni, mindenki tudja, naponkint tapasztalja a pénznek rendkívüli szerepét, fontosságát, becsét minden téren az államban, a család-