Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1898

24 eredményekre számító elvek vezérelték tehát II. Józsefet, midőn a statisztika tanítását elrendelte. Ámde az volt a bökkenő a dologban, hogy nem volt e tantárgy tanításához tankönyv ; a nagy célt elérni óhajtó rendelet el volt hamarkodva. Nem lehetett mást tenni, mint hátrálót fúni, vissza kellett vonni a rendeletet s mellőzni a statisztika tanítását mindaddig, míg »alkal­mas tankönyvet nem irnak«. 1 Ezután sokáig nem került szóba a statisztika oktatása. A jelen század elején került rá a sor. Ferenc király tapasztalván, mennyi hibás adat, téves nézet és nagyszámú hiba fordul elő statisztikai dolgokat illetőleg az iskolai oktatásban épúgy, mint közhivatalokban, 1803-ban elrendeli, nem ugyan önálló tárgyként, hanem az európai álla­mok történetével kapcsolatban a statisztika tanítását is. Tankönyvül, míg jobbat nem irnak, Horváth Mihálynak »Statistica Regni Hungáriáé« cimü munkáját irta elő. 2 Bármi volt is II. Józsefnek és Ferencnek a célja a statisztika tanítá­sával, annyi bizonyos, hogy az összehasonlítás és egybevetésből merített okulás nagymértékben járult hozzá, hogy a jelen század első felében szereplő férfiaink a nemzet anyagi és szellemi erejének arányát is latba vetve s más nemzetekével összehasonlítva fogtak Magyarország ezen szunnyadó életfentartó elemeinek életre ébresztéséhez, szításához és alko­tásra képessé tételéhez. Nem vált hasznossá, sőt nagy hézagot okozott a jogi oktatásban II. Józsefnek az az intézkedése, hogy a magyar közjog tanítását »addig, míg jó vezérkönyvet készítenek«, felfüggesztette s helyébe a jogi enciklo­pédia tanítását iktatta. 3 II. József e rendeletének is könnyű okát adni. Ha át akarta alakítani a magyar királyságnak az uralkodásra és kormányzásra vonatkozó jogait s kötelességeit és vele kapcsolatban a magyar nemzetnek polgári és politikai jogait s kötelességeit, mi sem természetesebb, mint az, hogy már az átalakulás folyamata alatt is szünetelniök kellett a régi köz­jogi rendre vonatkozó előadásoknak és függőben kellett maradniok mind­addig, míg az uj közjogi rend megalakul, illetve ennek foglalatát nyújtó tankönyv megjelenik. De az igért tankönyv II. József uralkodása alatt nem jelent meg, amiért a magyar közjog tanítása is szünetelt. A politikai és kamarai tudományok tanításában terjedelmileg tett változtatást II. József. Egyes fölösleges fejezeteket ki kellett hagyni s helyettük Magyarország közigazgatási állapotainak bővebb fejtegetését fölvenni. 4 A kormánynak ezen tóddozó-fóddozó eljárásából világosan meglátszik, hogy a cél ugyan ki volt jelölve, amiért a módosítások történtek, de az eszközök még nagyon is hiányosan voltak megállapítva s megválogatva. A jogi oktatást kizökkentették régi kerékvágásákól, de az uj irány igen bizonytalanul volt kijelölve. A jogi oktatás azért csak tapogatva halad­1 Az 1784/85. isk. év protocoluma. — 2 1803. nov. 29., 25942. h. t. int., — az 1803/4. prot. 65. sz. — 3 1784/5. prot. — 4 U. o.

Next

/
Thumbnails
Contents