Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1897

207 hogy a jezsuiták példájára még a latin nyelv szabályait is rövid foglalat­ban állították eléjök. A Rationak nagy fogyatkozása azonban, mint már említettük, hogy a házai nyelveket egyenlő rangba helyezi, sőt bizonyos tekintetben a németnek adja az elsőséget, holott az elsőség Magyarorszá­gon csak egyet illethet: a magyart. Mily kár, hogy e ritka szép tervezet mély értelmű szerzői a tanterv pedagógiai kifejtésében szerzett érdemöket nem koronázták meg avval, hogy láthatnók bennök a magyar hazafiakat is. A Ratio tantervét kiegészíti s a jezsuiták rendszerétől előnyösen megkülönbözteti : a testi nevelés fontosságának kiemelése s módjainak megjelelése. Az unalom, mondja a Ratio, mindenkire nyomasztó, főleg azonban az ifjúságra, mindent el kell követni, hogy testüket is megedzzük s a haza érdekében munkára szoktassuk. Legyen rajta a tanári kar, hogy az ifjúság minél többször legyen a szabad levegőn ; minél többet mozog­jon : játszszék. A lábakat és karokat egyenletesen kell gyakorolni, hogy mig egyrészt erőben gyarapodjanak, addig másrészt a mozgásban is bizo­nyos csinra, ügyességre tegyenek szert. E czélból kívánatosnak mondja a Ratio, hogy a városi tanács külön helyeket jeleljen ki a játékra. A rendes játékokra az iskola közelében legyen hely, a rendkívüliekre pedig a városon kivül legyen téres, árnyékos hely. A mily helyesen és szépen kiemeli a Ratio a testedzés fontosságát, ép oly helytelen, hogy a játékok megengedését, vagy megvonását büntetésnek és jutalomnak fogja föl, — külön torna­mesterekről a Ratio még semmit sem tud ; a tanároknak teszi kötelessé­gükké, hogy a játékokra felügyeljenek. Hogy a Ratio ez utasítását végre­hajtották-e intézetünkben, arról már fönnebb, a külső történet tárgyalásában említettük, hogy csak egyetlen kétes adatunk van. * * * Felemlítjük még röviden azon változásokat, a melyeket II. József tett a Ratio tárgybeosztásán és rendszerén. Az utópista császár egységes biro­dalmat akart egységes nyelvvel s ugyanez alapon egységes iskolával is. Az ő terve szerint az I. osztály tárgyai voltak: I. a latin nyelv ; 2. chrestomathia; 3. föld­rajz ; 4. egyetemes történet; 5. számtan; 6. természetrajz; 7. görög ny. A II. osztály tárgyai: I. latin nyelv; 2. chrestomathia; 3. a régi rómaiak erkölcsei és szokásai; 4. földrajz; 5. számtan ; 6. földrajz; 7. egye­temes történet; 8. görög nyelv. A III. osztály tárgyai: 1. latin nyelv; 2. latin klasszikusok; 3. a régi rómaiak erkölcsei és szokásai ; 4. földrajz ; 5. számtan ; 6. egyetemes tör­ténet ; 7. természetrajz ; 8. görög nyelv. Az I. hum. osztály tárgyai: I. rhetorika ; 2. latin klasszikusok; 3. a régi rómaiak erkölcsei és szokásai, a többi tárgy mint fönnebb. A II. hum. osztály tárgyai: I. poesis ; 2. latin klmsszikusok; 3. föld­rajz; 4. geometria és algebra; 5. hazai történet; 6. görög nyelv.

Next

/
Thumbnails
Contents