Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1897

297 féle alapítványról sehol sincs szó. Azt tartjuk, hogy a jezsuiták korában nem azért volt elégséges az alaptőke jövedelme, mert nagyobb volt, a mi külön­ben sem mutatható ki, hanem azért, mert jobban kezelték az alapot, illetve az alapot képező birtokot, jobban vezették magát a konviktust is. A másik észrevételünket pedig a tanulmányi alapból kapott 600, illetve 1200 frt segítség adja tollúnkra. Mig az alapítvány a maga erejéből állott íönn, addig a kormánynak semmi beleszólása sem volt ; az átvétel alkalmával is csak a felügyeleti jogot tartotta fenn a kormány, az alapok igazi kezelője a győri püspök volt. Mióta azonban a tanulmányi alap is hozzájárult, a kormány, illetve ő felsége is jogot formált az alap kezelé­sére, illetve a konviktus anyagi ügyeire, belső szervezetének megállapítá­sára, a mint ezt a fönnebbi leiratból is látjuk ; sőt, mivel igy ő felsége is hozzájárult a konviktus fentartásához, nemcsak az a változás állott be, hogy a 24 tag közöl hatnak a kinevezését magának tartotta fönn, hanem megváltozott a konviktus elnevezése is, 1780. után ő felsége »kegyes engedelméből« királyi-püspöki konviktusnak nevezték. Érdekesnek tartjuk még a következőkben felemlíteni a konviktusnak egy évre szóló költségelőirányzatát. A konviktorok száma 64 volt és pedig 24 alapítványi növendék, 40-et pedig iízető növendékül vettek számításba. A konviktus tisztviselői voltak : az igazgató, az aligazgató, a lelki­igazgató, 6 felügyelő, 1 házgondozó és egy irnok. Szolgálattételre pedig 13 személyt számítottak s igy a konviktus személyzete 88 tagból állott. Az igazgató és aligazgató tiszteletdiját mindig a kinevezés alkalmá­val állapította meg a felsőbb hatóság ; hogy ez akkoriban tekintélyes összeg lehetett, abból gondolhatjuk, hogy Geiger M. volt igazgatónak a nyugalmi dija 600 frt volt. A lelkiigazgató tiszteletdija 150 frt volt; 2 felügyelőé (á 150 frt) = 300 frt; 4 felügyelő (á 100 frt) = 400 frt; a házgondozóé 200 frt; az írnoké 60 frt. Az éléskamra-fölügyelő fizetése 60 frt : a szakácsé 60 frt ; 2 mosóleányé (á 20 frt) = 40 frt ; 2 inas (á 30 frt) = 60 frt ; 4 inas (á 24 frt) = 96 frt ; a kapusé 20 frt ; a kocsisé 20 frt ; a mindenesé 20 frt. A személyzet fizetése tehát az igazgató és aligazgató tiszteletdiján kivül: 1499 frt volt. Az orvos tiszteletdija 40 frt ; orvosságokra 40 frt ; tánczmesternek 150 frt; nyelvmesternek 150 frt; fazekasnak 12 frt; mosónénak 64 kon­viktor után (á 4 frt) = 256 frt ; terítők stb. mosása 20 frt ; födél stb. javítása 120 frt; a házi oktatók évi segítsége 80 frt; 150 öl fa (á 3 forint 30 kr.) = 525 frt; gyertyákra 120 frt; két ló tartása 100 frt; papiros, tenta stb. 20 frt; összesen 1633 frt. 64 konviktor ruházata (à 42 frt 35 kr. = . . . 2725 frt 20 kr. 6 inas (á 18 frt) == 108 » — » Összesen 2833 frt 20 kr.

Next

/
Thumbnails
Contents