Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1897

291 II. hum. és az I. gr. osztályokról vannak adataink; a két osztályból összesen 24 tanuló volt ; 1802-ben pedig 20, a kiknek fele pozsonymegyei származású volt; a kik az árvaházzal együtt kénytelenek voltak intézetet változtatni. (Nsgos Bertha János, nagyprépost ur szivességéből jutottam az árvaház történetéhez. Ez árvaházat eredetileg Mária Terézia királyné alapította 1763-ban Pozsonyban s a királyné alapítványát aztán később egyesek magánalapítványaikkal gyarapították. 1800. jul. 18-án az árvaház leégett s felsőbb rendeletből Győrré helyezték át a Ferencz-rendiek klastromába. Az árvaház további sorsával a történet III. része fog foglalkozni.) A győri fögymnázium nevesebb tanulói 1773—1802. Iíümúri Bedekovics József, 1779-ben I. éves humanista. Berzsenyi Mihály, 1785. I. é. humanista. Bezerédy Ignácz, 1795-ben II. é. gram. 1830-ban Győrmegye orszgy. követe. — Széki Bocskai János, 1800-ban II. é. humanista. Chamaray Alajos gróf, 1783-ban II. é. hum. — Chamaray Antal, báró, 1778-ban, II. é. hum. Tsernel József, 1782-ben II. é. gr. Czinár Pál, 1801-ben I. é. hum. később benczés tanár és iró, az akadémia tagja. Dresmitzer József, 1778-ban I. é. gram.; később győrmegyei pap, kanonok s 1824—1842-ig a győri tankerület főigazgatója. Dréta János, 1777-ben I. éves gram.; később zirczi apát. Durnreisz Miksa, báró, 1802-ben I. é. gr. Galanthai Esterházy János, gróf, 1784-ben. Fénix Ignácz, 1800. I. é. hum. — Később benczés tanár, iró és a győri főgimn. igazgatója. Festetich Lajos (gróf?) 1783-ban II. é. hum. — Festetich Albert gróf, 1801-ben I. é. hum. Frankenburg József\ 1779-ben I. é. gram. Győry Ferencz gróf, 1785-ben II. é. gram. Hodics Frigyes gróf, 1788-ban I. é. gram. Pázmándi Horváth Endre, 1791-ben az I. gr. o. 3. jeles, a követ­kezőben i. jeles. Később Pázmándi plébános és költő. Hunyadi Vincze gróf, 1783-ban III. é. gr. Kerkápolyi Sándor, 1783-ban I. é. gr. Kisfaludy Sándor, 1783-ban I. é. gram, itt járt I—V-ig; valamint 3 testvére is később : Kisfaludy Boldizsár, 1785-ben I. é. gr. — Kisfaludy János, 1796. I. é. gr. — Kisfaludy Károly, 1799-ben I. é. gr. I. r. 7-ik. Kolosváry Miklós, 1794-ben I. é. hum. 1825-ben Győrmegye követe, a magyar nyelv buzgó védője. 19*

Next

/
Thumbnails
Contents