Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1895

76 kellékeiről s a módokról szólt, hogyan szerezhető meg. Az I. szakasz grammatikai észrevételeket tartalmaz. Először a helyes szótagolást tárgyalja, a példák természetesen mind a latin nyelvből vannak véve ; egy későbbi kéz itt-ott görög szókat is toldott közbe felvilágosításul. A második fejezet a pontozás, a III. a szótagmennyiség megjelölését, a IV. a kétes szók helyesírását tárgyalja; az V. azon szabályokat adja elő, a melyek alapján a barbár vagy barbár-képzésű latin szók felismerhetők. Felsorolja a barbár eredetű képzőket is Nizolius után, de hozzá teszi, hogy az igy képzett szókat nem veti el mindenki, mert senki sem korlátozhatja a helyes latin nyelvet magára Ciceróra (nemo enim latinitatem omnem Ciceroni soli affixit). Szinte meglep e merész megjegyzés, mikor az egyetlen szerző -— a Ratio szerint — Cicero, s a tanárnak minden újítástól s önállóságtól tartózkodnia kellett. A II. szakasz a költéstanra tér át ; első fejezete az elegiáról szól. Az elegia — az iró szerint, — azelőtt csak szomorú, siralmas tárgyat ölelt föl, ujabban azonban általában majdnem mindenféle költői tárgyalásra alkalmas s főkelléke, hogy stílusa csiszolt, gyengéd, világos, szabatos legyen pathetikus velős mondásokkal telve. Meg szoktak különböztetni : levélalaku, elbeszélő, tanító és pathetikus elegiát. A levélalaku elegia a személyi viszonyokon vagy a tétel kimondásán kezdi ; aztán föl kell díszíteni metaforákkal, hasonlatokkal, a történetre vagy mesékre való vonatkozásokkal, érzelmes alakzatokkal, szellemes észrevételekkel stb. Ki lehet néha térni egyes tárgyak : források, kertek, paloták, templomok stb. leírására is. Példáit Ovidiusból idézi. Az érzelmi elegia tárgya lehet először is panasz : a költő ebben vagy fájdalmát s ennek okát fejtegeti, vagy allegorice fejezi ki : a széltől, vihartól hányt hajó képében ; másodszor részletezve irja le panaszát : a quis, quid, ubi stb. alapján ; vagy pedig elismeri hibáját, de szabadulást vár a jövőben. Az egyéb fajta elégiának tárgya a vágy vagy fájdalmas részvét. Szoktak írni elegikus formában születésnapi, menyegzői, intelmi vagy más üdvözleti tárgyakat is, csakhogy ez esetben az illető műfaj szabályai lesznek rá nézve is érvényesek. Az elegiairók közt Ovidiuson kívül főleg jezsuita költők szerepelnek; valamint az elegia elméletével foglalkozók közt is. A II. fejezet czime : A költeményről (De poëmate). A költemény alatt az iró szerint csak oly költői művet értünk, mely híres cselekedetet, nevezetes tetteket beszél el a képzelettel, verses előadással földíszítve. Ilyenek: az Ilias és Odyssea, az Aeneis, a Pharsalia ; utánok egy csoport jezsuita iró műveit sorolja fel : P. Myllaeus János : Moyses Victor-ja, P. Donatus Sándor: Nagy Konstantin-ja stb. FIlső kelléke, hogy alapja valamely jeles cselekedet legyen oly mellékcselekvényekkel kibővítve, a melyek a főcselekvénynyel szoros kapcsolatban s egyúttal valószínűek és csodálatraméltóak is legyenek s egy év alatt le kell folyniok. Az eposz általánosan ismert kellékeit fölemlítvén utasításokat ád arra, hogyan tehető érdekessé a tárgy. Az első mód az allegória; igy pl. ha sz. Alajos halálát akarnók elbeszélni,