Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1893

ha fölhangzik az örömzaja valahol, hogy ősrégi magyar ereklyéket találtak a földben, a hir bejárja az egész országot és mindenki lázas kíváncsisággal várja az ásatás eredményét. Igen, régi magyar ereklyék iránt minden magyar ember érdeklődik. Ha szives-öröme8t gyűjtjük a régi kőkorszakbeli tárgyakat, az emberi műveltség legkezdetlegesebb eszközeit, melyekről legelőször tükröződik felénk vissza a magasabb, áthidalhatatlan emberi ész az állatok fölött, mikor kitűzött munkája és föladata szerint az ember a durva kőből czéljának megfelelőleg különféle eszközöket készit ; ha nagy öröm fog el bennünket mikor egy szép bronzkori, még inkább, ha szép római emléket kapunk: mennyivel nagyobb az örömünk, ha régi magyar ereklyéket szerezhetünk. Ezek képezik gyűjteményünk középpontját; ezek érdekelnek bennünket legközelebbről s akkor is becsesek előttünk, ha kevésbbé szépek, művésziesek vagy egészen egyszerűek. A többi régi, különböző korbeli emlékek földünk egykori lakóiról szólnak, területünkön élt népek műveltségi állapotáról regélnek, sokszor olyanokról, kik már régen letűntek az élet színpadáról ; ellenben a magyar tárgyak rólunk, magyarokról beszélnek, dicső őseinknek szokásait és műveltségi állapotát tükrözik vissza és igy legközelebbről érintenek bennünket. A régi magyar emlékek azonban nagyon ritkák az országban. Néhány évtizeddel előbb könnyen össze lehetett számlálni az ember ujjain azon helyeket, a hol ősmagyar ereklyéket találtak a földben. Nagyon kevés muzeum volt az országban, hol régi magyar ereklyéket őrizgettek s azért nem ok nélkül merül föl előttem a kérdés: vannak-e ilyenek a mi muzeumunkban? Ezelőtt tizenegy évvel, mikor muzeumunk kezelését átvettem, régi magyar emlékek czime alatt egyetlen darabot sem találtam. Megvallom, kezdetben nagyon csodálkoztam ezen. Nem tudtam elhinni, hogv azon város területén, mely a dicső hajdankorban oly kiváló szerepet játszott, püspöki s megyei székhely lett s mint ilyen nagyobb vidék fölött uralkodott, ott azon korból tárgyak napfényre ne kerültek volna. Azt sem hihettem el, mintha eddig annyi sok ásatás után nem akadtak volna ha már másra nem is, legalább az ősök temetőjére s abban egyik-másik sirban bizonyára találtak volna ékszereket. De sehol semmi; mert a mi magyar eredetűre akadtam.