Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1891
— 36 — i . . . a Dunából szirt gyanánt Egy ember, kit mély árja hányt Setéten felbukik. Béla megismeri a hős Kundot, a ki átfúrta és elsülyesztette a rettegett hajókat, de maga önfeláldozó bátorságáért nem vár jutalmat s félre vonul. E balladában, mely egyike Vörösmarty legzengzetesebb költeményeinek, megvan a lirai és drámai elem, de hiányzik a lényegesebb kellék: a tragikus tárgy. Fenséges a tragikum s megragadó a lélektani rajz Salamonban, a ki iszonyú átkokat szór hazájára, midőn bujdosni indul: »Átok reád magyarok hazája, Átok rád te pártos büszke nép!« Az átkozódó királyt a rengeteg fogadja, a hol bús remetévé lesz. Lelkében a honáruló önzést szent hazaszeretet váltja fel, midőn megőszülve, megtörten, megtisztult kebellel és szent ihlettséggel Egy óhajtást rejt s mond szive, szája: »Boldoguljon a magyar hazája.« E magasztos szavakat hordja ajkain az ősz Salamon bús magányában, mignem «teste romiadékán» A halálnak gyilkos karja győz, Összeroskad s hervadó levéllel Eltakarja őt a sárga ősz. A királynak puszta sirhazája Most vadaknak ordító tanyája. E remek ballada a király megható tragikumát rajzolja, de nincs benne drámai előadás, épen ezért műfaji tekintetben nem tiszta ballada.