Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1891

— 14 — között minden tekintetben valódi balladákat, különösen Goethe balladái között, a melyeknek tárgyat a német népköltészet szolgáltatott s a német népballadák mintájára készültek. Goethe azonban mindenkor Bürgert vallotta mesterének a balladairásban. Bürger valóban útját egyengette Goethének. Balladáiba ő vitte be először az egyéni jellemzést, a mely egyik fő sajátsága a balladának, azonban igen sokszor túloz a jellemek rajzolásában. Személyei legtöbbnyire rendkivül szenvedélyesek, még a nők is. A kiengesztelődés, megnyugtatás nem igen talál helyet balladáiban; ennek oka Bürger azon téves meggyőződésében rejlik, hogy a balladának fő jellemét a félelmes elem képezi. Balladáin meglátszik, hogy tanulmányozta az angol-skót balladákat, hogy hajlik a népies felé a nélkül azonban, hogy tökéletesen érvényre juttatni, a nemzeti elemet a művészivel teljesen összeegyeztetni tudta volna.

1) Balladáiban ugyan megtalálható a lirai, epikai és drámai elem, de túlsúlyban van az epikai, mert mindent iparkodik körülményesen elbeszélni s alig hagy valamit az olvasó képzeletére. Legkitűnőbb balladái: Lenore, Das Lied vom braven Manne, Der wilde Jäger — igen hosszúak s főkép ez utóbbiban a vad szenvedély a legmagasabbra van csigázva. Külalakja mindegyiknek nagyon zengzetes, a mit rendkivül emel a hangutánzó szavak sűrű használata és a szabatos ritmus. Elég legyen csak ennek igazolására e kevés idézet, pl. a Wilde Jäger első versszaka : Der Wild- und Rheingraf stiess ins Horn: »Hailoh, hailoh, zu Fuss und Ross !« Sein Hengst erhob sich wiehernd vorn ; Laut rasselnd stürtzt ihm nach der Tross ; Laut klifft und klafft es, frei vom Koppel, Durch Korn und Dorn, durch Haid und Stoppel. ') Székely György: »Bürger és hatása a magyar költészetre.» Figyelő, XXV. k. 4. füz. 280—281. 11.