Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1889

— 49 — Az elemző módszer fontosságát megérthetni a gyermeki tapasztalás természetéből. A gyermek lát, hall, de inkább azt, mi erősen hat az érzékre; észreveszi a mozgást, a nyugvást, de az első jobban vonzza figyelmét; tép, ront, de rendesen nem azért, hogy az egésznek alkotó részeiből való alakulását megismerhesse; használ sok minden eszközt anélkül, hogy a czéiszerü használaton törné fejét; élesen lát, de nem figyel meg élesen; ha észre is veszi a tárgynak való természetét, képzelete könnyen elragadja s akkor össze-vissza hányvet mindent s a képtelenség is való számba megy; sok képet nyer hasonló tárgyakról, fogalmat azonban nem von el belőlük. Nagyjában ilyen a gyermek tapasztalása; ebből következnek a helyes, a tapasztalást tanulságosabbá tevő elemzésnek szabályai. Egy osztály növendékei különböző viszonyok közt növekednek föl, tapasztalásuk is más lesz tehát; sikert csak ugy remélhet az oktatás, ha a tapasztalásban nyilvánuló kirivó ellentétet a tapasztalás anyagának földolgozásával megszünteti. De az egyes növendékek ismeretkörét is át kell dolgozni, ha azt akarjuk, hogy uj anyagnak elfogadására alkalmas legyen. Ezen átalakítás először is arra törekszik, hogy a növendék körül elterülő tárgyak képzetei nagyjában egyenlő erősek legyenek; ezt pedig ugy érhetjük el, ha a képzeteket mind egyenlő erővel idézzük vissza. Aztán áttérünk a tárgyak főrészeire, ezen részeknek egymáshoz való viszonyára, összekapcsolódásukra; ezen részekre osztáshoz lehet kapcsolni azt is, mire lehet s mint kell és szabad őket czélszerüen használni, hogy épek is maradjanak s sikert is lássunk; ezen 4