Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1889

— 97 — nyomai, s mihelyt a gyermek okoskodása már nem vehető futó ötletnek. Az ily okoskodást már nem szabad magára hagyni, nem is szabad azt hatalmaskodó szóval elnyomni, hanem kötelességünk azt megvizsgálnunk, s ha szükséges, rajta javítanunk. A gyermekek jó korán állítanak már föl különböző szabályokat játék közben, csakhogy ezek, a mily hamar teremnek, ép oly hamar el is tűnnek. Megjön azonban az idő, midőn e szabályok állandósulnak, midőn a gyermek a föltett szándék mellett kitartóan megmarad, mikor czélt és eszközt tervvé egyesít s ezt sok akadály ellenében is igyekszik megvalósítani. A feltett szándék ilyenkor lassan-lassan elvvé változik át, általános meggyőződéssé, mit kell az életben, az emberekkel való érintkezésben megtenni, mit elhagyni. Ily elvekkel szemben nem maradhat a nevelő tétlen szemlélő.

1) Lesz ezen elvek közt hibás is, jó is. A hibással, akár szóban, akár tettben nyilatkozik is, küzdeni kell, mig meg nem semmisül. Vagy azt mutatjuk ki, hogy ellentét rejlik benne, hogy az Önkény sok vágyával önmagának ellensége, hogy az önzés, ha következetes marad, kevés élvezet árán igen sok kielégíthetetlen kivánságot vesz magának; vagy oly helyzetbe juttatjuk a növendéket, hogy tettre kelljen kelnie s a tettben a vallott elvnek tarthatatlanságát belátnia. Szoktak még ugy is törekedni a rossz elv megsemmisítésére, hogy szembe állítják a jóval; ez azonban csak akkor tanácsos, ha a jó szinte rendíthetetlen szikla. S ha nem jutalmazná győzelem liarczunkat, nincs más menedékünk, mint várni, mig az oktatás folytán bővülnek növendékünk ismeretei, mig jobban elmélyed belátása, s akkor uj erővel fogni a harczhoz; azonközben pedig a kor*) VIII, 3G4; X, 159, 270; XI, 485, 490. 7