Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1888

— 35 — kivül Lucius Licinius Lucullus, a kinek elég oka volt hogy Pompeiusra nehezteljen; mivel őt néhány évvel előbb ázsiai működése teréről leszorította. Metellus és Lucullus tehát mindent elkövettek, hogy az optimatákat a maguk részére hódítsák s ekként Pompeius terveinek érvényesülését megakadályozzák. Valóban, sikerült a dolgot annyira vinniök, hogy ebben az évben Pompeiusnak indítványait leszavazták.

1) — Keserűen esett ez Pompeiusnak, s fájlalta, hogy seregét Itáliába érkeztekor elbocsátá. Hiába iparkodott a befolyásos köröket magához bilincselni :

2) az optimatákban heves ellenfeleire talált. Hova forduljon tehát, hogy kitűzött czélját elérhesse ? . . . Ez volt most Pompeius előtt a fő-fő kérdés. A senatusban nem igen volt már bizalma; pedig múltjánál fogva csakis a senatus embereitől lehetett remélnie. A népnek sem vala elég ereje arra, hogy őt egyszerre a helyzet urává tegye. Mindazonáltal azon törte fejét: miként tudná a nép hatalmas embereit oda terelni, hogy az optimaták makacsságának megtörésére neki segédkezet nyújtsanak.

3) Végre eltökélé magában, hogy szakít Ciceróval és a tanácspártiakkal s nyíltan a nép táborához szítókkal szövetkezik. — A népnek voltak kiváló emberei, a kik nálánál sokkal befolvásosabbak valának s kikkel azért együttesen — azt gondolá —- minden bizonynyal sikerülni fog a senatuspártiak oppositióját megtörnie. Ezek között a legkimagaslóbb alak és legkedveltebb egyéniség kétségkívül Caesar volt, a kit épen most vártak haza His») Dio 37, 49-50. App. BeU. civil. II, 8. Plut. Pomp. 46. Yell. II. 40. Mommsen 7, 245—6. 11. *) Cic. ad Attic. I. 14. 8) Pompeius már azelőtt is kereste a demokraták szövetségét. V. ö. Mommsen 7. k. 121. lap. — Pompeius pártszellemét illetőleg 1. Boiss. 206., 251. s köv. 11. 4*