Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1888

— 31 — háború szerencsés bevégezése után, iparkodott őt magának lekötelezni olyképen, hogy számára a közönségesnél (vagyis öt napinál) hosszabb (azaz: tiz napi) supplicatiót

1) (hálaünnepet) inditványozott, a melybe a nép készségesen beleegyezett. — Említettük továbbá, hogy Cicero Pompeiushoz már Ázsiába küldött levelet (G2-ben) a végből, hogy őt a Catilina-féle dolgokról kimerítőleg értesítse, s azóta is minden módon iparkodott jó indulatát a maga számára biztosítani. Azonfelül meg volt győződve róla, hogy Pompeiusnak teljes elismerését is ki fogja vivni, ha majd a történtek felől honn alapos tudomást nyer.

2) Midőn Pompeius, megérkezte után (61-ben), az első senatus-ülésben részt vőn, Cicero mindjárt felhasználta az alkalmat, hogy őt saját részére hódítsa. Elénk színekben ecsetelte előtte a Catilina-féle összeesküvésben kifejtett buzgalmát; örömmel ragadva meg a kedvező pillanatot, hogy a hazának tett szolgálatait méltóképen föltüntesse, a melyeknek hallatára a jelenlevők helyeslésöknek és őszinte elismerésüknek adtak hangos kifejezést. — Pompeius, ha mindjárt érdekből is, csatlakozott a hallgatóság tetszés-nyilvánításához; hiszen már korábbi viselkedésével igazolta azt, hogy Catilina gonosz terveinek meghiúsítását ő is szivén hordozza. Saját maga szerette volna ugyan a meghiúsítás munkáját felvállalni és elvégezni; csakhogy most már bele kellett nyugodnia a történtekbe s a tanács és Cicero működéséhez jóváhagyólag hozzájárulnia, ha nem akart a senatuspártiak ellen szegezkedni. Másrészt Pompeius is a senatusra volt utalva, hogy Ázsiában életbeléptetett intézkedéseinek szentesítését megnyerhesse s katonáinak (veteránu*) V. ö. or. de proviiic. cons. 11, 27. A supplicatio a mi körmeneteinkhez volt hasonló. a) Ad fam. V. 7, 3.