Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1888

— 22 — cselekedtek: mégis ez az eljárás maradt első sorban Ciceróra nézve amaz acliillesi sarok, a melyet ellenségei oly könnyedén meg tudtak sebezni. Az ingatag római nép az akkori zűrzavarban arra hajolt, a honnan a legmézesebb szavakat hallá, s annak pártjára állott, a ki fizetett, vesztegetett és prédát igért. Irigyei fel is használták ellene ama vádat minden alkalommal, hogy őt Rómában napról napra kedvezőtlenebb sziliben tüntessék föl. Ehhez járult az is, hogy a főváros aristokrata köreiben nagy volt a féltékenység és ellenszenv Cicero irányában. Az előkelők ugyanis nem tudták feledni, hogy Cicero csak homo novus,

1) kit egyedül a hiu szerencse emelt velők egyenlő rangra. A Claudiusokat, Corneliusokat és Manliusokat mindig sértette az, hogy egy provinciabeli egyén velők ugyanazon a szinvonalon áll.

2) Féltékeny szemmel kisérték őt mindenüvé, a hová érdemei folytán csak eljutott; noha eszökbe juthatott volna, mi mindent tett Cicero az ő érdekökben! — Az sem szolgálhatott Cicerónak javára az aristokraták előtt, hogy a sorsnak hozzá hasonló kegyeltjei (például Gr. Marius, Cicero földije) az előző években nem igen jártak az előkelők kedvében. Mindamellett, ha Cicero a szerencse szekerén okosan ült volna, aligha idegeníti vala el magától az előkelőség szivét. Csakhogy az esetben nagyobb szerénységet és mérsékletet kellett volna ellenfelei- és irigyeivel szemben tanúsítania, a kiknek sehogy sem tetszett érdemeinek sürü hánytorgatása. Egyátalán Cicero oly öndicséretbe szokott esni (főkép beszédeiben), hogy ellenfelei szivében könynyen fészket verhetett az ellene való gyűlölet. Sokszor 1) Űj ember; ez volt a nevök olyanoknak, a kik alacsony rangú (ignobilis) család jókban először viseltek magasabb, u. n. curulis méltóságot. V. ö. Cic. Verr. 5, 71. Mur. 8. 2) Boissier 35. és 241. 11. Fabian i. m. I. 66. 1.