Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1888

— 13 — a tanácscsal egy értei müleg . határozván, egész eljárása egyúttal a senatus műve is. A tanács csakugyan magáévá teszi Cicero érvelését; kimondja: hogy a Catilina féle perben szerepelt itélo birák mindenkorra föl vannak mentve a felelősség terhe alól, sőt: hogy a haza ellenségeinek tekintendők mindazok, a kik a Catilina-féle ügy miatt a jövőben számadásra merészelnének bárkit is kényszeríteni; végül szigorúan meghagyja Metellus Neposnak, hogy Cicerót tovább ne merje üldözni. Ugyanekkor volt tribunus plebis Marcus Porcius Cato (Uticensis) is. Cato Censoriusnak volt ő másod unokája, s azért ifjabb Catónak is nevezték. Példaképe vala ezen elfajult korban a régi római erénynek. Hazáját és annak szabadságát kész volt minden ellenség ellen megvédeni, ezért élt-halt. Semmi igazságtalanságot nem türt. Már négy éves korában inkább azt akarta, hogy az ablakon kidobják, semmint hogy a latinok kérését öregatyjánál előmozdítsa. Mint 14 éves fiu, látva Sulla vérfagylaló kegyetlenkedéseit, talán átszúrja őt, ha tanítója meg nem akadályozza. Szigorú volt maga iránt; testét utazással erősíté, lelkét tudományokkal ékesíté, a stoicus bölcselők tanítását követte, mindenben a legnagyobb következetességet tanusítá. Önzetlen hazafi, elvek szerint haladó politikus, makacs a végletekig — még halála órájában is: ilyen vala Cato. „A törvénykönyvvel kezében —mondja Drumann!

1) — *) Idézve Weber Gy. Világtört. (magyar kiadás) I. köt. 400 1.: Valamint Cicerót, úgy Catót is nagyon elfogultan itéli meg Mommsen a maga hires művében, őt a legizetlenebb jelzőkkel illetve. V. ö. 7. köt.: 201—3. 11., továbbá ugyanazon kötetben: 246., 251., 260., 409. 11., a 8. köt.-ben pedig: 157 -159. 11 Főkép ez utóbbi részlet ellen van intézve Smith-nek fent jelzett műve: 22 — 27. 11. Catóról olv. Church. 140. s köv. 11.: Uticainak azért mondják, mert ott döfött tőrt szivébe inkább, hogysem a győztes Caesar előtt meghajoljon. Innen e szép mondás: Victrix causa diis piacúit, sed victa Catoni. Haláláról: Plutarch. in Catone. V. ö. még Dio 43, 10—13. Liv. Epit. 114. Tacit. Ann. 4. 34.