Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1887

30 jegyzett orruaknak ezt kiáltnom: amice, cape nasum! vagy legalább kézszoritva lassan súgnom fülökbe: chare collega!" Meséiben pedig fó'elve; „Mosolyognom orr és bajusz alól a kisebb bohókat, sőt kaczagnom a nagyobbakat, ha fegyvert nem villogtatok, lehet-e tilos? Karczolások, csekély sebek; halálos döfésekliez pedig sem epém, sem fegyverem!

1) De a második kötet elején a „festészhez" intézett előszavának egy helye még inkább feltünteti Fáy meseirói egyéniségét, midőn tudnillik az arczképfestőnek meghagyja, hogy őt fesse „magyar világa közepette" roppant köszörüküve mellé, a melyet komoly szorgalommal hajt, hogy szinte szakad róla az izzadság. Vakmerő czélja és fáradozása sziveket köszörülni, „de közönségemből egyik izmos görcsös botját tartja gúny nyal kövemre, másik saruja talpát, egy harmadik hátul oly erősen nyomkodja fejemet előre, hogy szegény kikiáltott orrom csaknem a követ éri s veszélyben forog, hogy piszévé köszörülődik; negyedik a csörgő sipkát, mint engem illető koronát tartja főm felibe

; s egy ötödik pohos parókás, stomachaliter kaczagja a tréfás jelenetet. Körülöttem hevernek a meseköltés példázó jegyei: egy kefe, egy rosta és egy ráspoly. Festhetne ön a gúnyolok mellé jóakarókat és barátokat is, kik javalva nyujtnak jobbot a fáradozónak; de azok hátul állanak s nem férnek amazoktól a rézlapra."

2) Jóbarátjai is elég nagy számmal voltak a meseirónak, a kik lelkesedve üdvözölték őt; mint az az eset mutatja, a mit Szemere Pál beszél el, hogy t. i. Fáy épen Bankon időzött, midőn meséi Bécsben 1820-ban megjelentek s azok egy példányát br. Luzsenszky magával hozta a fürdőre. A teremben összegyűlt fürdővendégek jelenlétében egész lelkesedéssel szólt a mesékről, a nélkül, *) Összes munkái. I. k. XVII-XVIil. 1. Ö. M. II. k. XII. 1.