Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1887
149 hoz tapad s a többi kiálló részei, a varratnál levő fogak épek, melyek különben bizonyára leesiszolódtak volna. A falcsont teljesen meg van kövesedve s barna szinü. Itt még a Rábának újonnan kiásott medrében vándorkövek, granittuskók is fordultak elő, melyek a korra nézve szintén nagyon jellemzők. De mig a jelzett körülmények fölsorolt tárgyaink korát, egynek kivételével, messze, sötét múltba helyezik, azon korba, mikor az ember összes támadó és védő eszközeit kövekből és csontokból, mint ismert anyagokból készitette s vitte magával olyan helyekre, hol az alkalmas anyag hiányzott: addig egyes esetekből azt tapasztaljuk, hogy a kőeszközök használata a kőkorszakkal nem ért véget, hanem forgalomban volt még tovább is. Ilyen kőeszközök a kőkorszakra következő réz-, bronz-, sőt -* még a történelmi korban, a kultura magas fokán álló népeknél^ is el voltak terjedve. ••küw« A rárói kővésőt, melyet kelta sirban találtak, már fölemlitettem; de ennél még érdekesebb a győri lelet, melyben bronz és üveg dísztárgyak mellett tűzkőről lepattantott „kés" találtatott. En azonban e tárgyat nem tartom késnek, hanem tüz előállítására használt kovának vagy mint némely helyen az anyag után nevezik: tűzkőnek, milyent pásztoraink még ma is sok helyen használnak az országban. Ezen kőeszköznek egyik lapja teljesen sima, másik fele középen kidomborult, rajta egyes kisebb levált szilánkok nyomai láthatók; két oldalt elcsorbult élben végződik. Ez is elárulja egykori használatát. Hossza 4 cm.; szélessége egyik végén 2'5 cm., másikon 1'2 cm. Ezzel kapcsolatosan azon fölfogást, melynél fogva a kovaszilánkokat mind, mivel nincsenek csiszolva, a régibb kőkorszakba (palaeolith) helyezik, tévesnek tar-^ t, tom, mert ilyeneket, mint a jelen eset bizonyítja, használtak későbben s vele tüzet-ütni használnak ma is. Bronzkoriak. Bronzkori gyűjteményünk két tárgygyal gyarapodott; az egyiket (kés) Tatán, Komárommegyében, a másikat (nyilcsucs) Győrött, a homokgödöri temetőben találták, hol azelőtt kőkorszakbeli tárgyak is fordultak elő. A tatai lelet rövid kis kés; az egésznek hossza 7'5 cm. s ebből magára a hengerded nyélre, melynél a szélek két oldalt ép ugy vissza vannak hajlítva, mint a szárnyas vésőknél láthatni,