Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1887
137 pihentebb erővel akaratoskodik felébredtekor." Látja a zsidók megvetését, látja, hogy érzéketlen a természet bájai iránt, az emberiségért nem hevül, álkodik becsületszavával, önzés, haszonlesés, pénz egyedüli bálványa; de tudja azt is, hogy nyomasztásnak, gúnynak, megvetésnek nyomában jónak, szépnek, nemesnek magvai, s bár vannak a zsidónak jó tulajdonai, vannak közöttük nemeslelküek, de keveset ér pénz nélkül „mert nincsen hazája, mit szeressen és sajátlan lakta-földén idegen ő és függelék-test, miként gyöngy-növény az izmos tölgyek tetőiben." S midőn igy a zsidóság mellett izgat és hevül, nem felejti, hogy „bár a rang és születés véletlennek javai, de mégis javak, miként a pénz is; s nem szintoly ostobának mondanád-e azon pazarlót, ki ezt ledéren elszórja, mint azt, ki czudarul imádja?" Vallásos lelkületére s felfogására nézve is époly jellemzők, mint gyönyörűek e sorok: Nem kívánom a lehetetlent, azt, hogy véges elmémmel a végzés titkaiba hassak; nem tudakolom kétkedve: miért, hogy egyik halandó oly sokat, oly súlyosat emel az élet terhéből s másika semmit? miért született mintegy kitüzetve szenvedni egyik és örülni a másik? Föllebben egykor egy jobb hazában a kárpit, látni fog a véges szem s elnémulni az ajak a végtelen jóság és bölcseség előtt! Valódi bölcseséget lehelő szavak! A jövőre szükség ugyan tekintenünk s végczélunkra tekintve munkálkodnunk, de a folytonos feszegetése megfejthetlen dolgoknak, megbénítja erőnket, melyet téves meggyőződésünk szerint hiába pazarlottunk el. S azért követeli Fáy a kötelességnek, amelyet születés és kiképzés szab elénk, lelkiismeretes teljesítését, amint ő maga példát mutatott erre minden téren. „Ki nagyra született s tunyán hever, hasonló a jegenyefához, mely magasra