Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

45 századbeli költő feldolgozásában, a kiről krónika s történet semmit sem tud, a ki csak roppant testi ereje által tűnt ki: Toldi Miklósé. Emléke fenn volt nemcsak a XVI. században, hanem még a XVIII. században is mutogatták fegyvereit, manap is szólnak róla a nógrádi s bihari nép mondái, s Arany János egyik legszebb költeményében énekelte meg. Uosvai Selymes Péter, XVI. századbeli énekszerző, a ki „Az hires neves Tholdi Miklós históriája" cz. verses krónikát irta, panaszkodik, hogy Toldiról keveset olvas krónikákban, „maga méltó volna irni ezt és abban", és : „az énekszerzők is feledkeztek dolgukban". Ha a krónikák alatt az énekszerzők, vagyis hegedősök müveit értjük — a mint mást nem is érthetünk — ugy világos, hogy azokat a mondákat, a melyeket ő egybefoglal, máshonnan nem meríthette, mint a nép élő hagyományából. Uosvai maga is csodálkozik, hogy mindeddig még nem emlékezett meg Toldi Miklós „ő nagy erejéről, jó vitézségéről", a mi szintén csak arra mutat, hogy Toldi Miklósról élénk hagyományok voltak a XVI. században. De még a XVIII. században is Rádai Pál ugy emlékszik meg Toldi Miklósról, mint valóban élt egyénről s utána Bél Mátyás s különösen Dugonics András „Jeles történetek" czimü müvében elősorolja Miklós azon fegyvereit, a melyek „régi időtől fogva a budai várnak bécsi kapujában felakasztva függöttek, ennek előtte nyolcz darabokból állottak, de most már vagy lehullottak és talán el is vesztek, vagy egy-két icze borért az őrállóktól eladattak és így eltévelyedtek". Dugonics 1794-ben a 8 darab közül csak ezeket látta: a kőgalacsinokat, a melyeket Toldi parittyából a Duna egyik partjáról a másikra hajított, buzogányát, a szántóvasat, „melyet lándzsájával könnyen keresztül szúrt, erejének elsőbbi kimutatása végett — s paizsát, avagy karvasát". Ezekre czéloz Arany János Toldijának bekezdésében: Hárman sem bírnátok súlyos buzogányát, Parittyaköveit, öklelő kopjáját; Elhűlnétek, látva rettenetes paizsát, „Es kit a csizmáján viselt, sarkantyúját". De e fegyverek már a 16-ik században ott lógtak a hol Dugonics látta azokat, mint ezt Gerlach István, b. Ungnad Dávid, Maximilián konstantinápolyi követének udvari papja bizonyítja, ki 1573. junius 21-én ott látta a fegyvereket a budai vár bécsi kapuján, láthatta llosvai is, mint e soraiból következtethetjük: „Ott