Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

119 gazdájának s ha a végén hibázni fog, nem az ő dolga — gazdája lássa. Újra iszik s felhangzik kedves nótája: Hej nagy Kőrös . .. — De Marczi bácsit is kiviszik oda, a honnan többet nem jő visz­sza ; mintha ur volna, fekete szekéren viszik, karminczhat ökör van eléje fogva járomba, előtte a gulya, utána a ménes s oly os­toba képet csinálnak e lágyszívű barmok, mintha busulnának ; két felekezet papja temeti. S a mit száz esztendő nyilt kérdésül hagyott, E szegény bitang juh fölleli itt, vagy ott. Lelje is fel nyáját, lelki üdvösségét; Béke födje hamvát. . . fátyol az emlékét. Humoros rajzot ád még az Elhagyott lakban s tanitó irányú életképet a Hamis tanúban, mely a hamis eskü büntetését mutatja ki Márkus esetében; testét nem fogadja be a sir, felugrik kopor­sójából s a forgó habok közé rohan s kisértő szelleme nagy ijedt­sége a halászoknak, kik a forgó mellett imádkozva eveznek el. Mindezen kisebb elbeszélésekben és életképekben Aranynak derültebb humora utánozhatatlan fénynyel csillog, nyelvezete s rhythmusa a legszebb harmóniában foly s a leggazdagabb változa­tokban cseng, leirásai élénkek, szinekben gazdagok s azokat a költő érző lelke hatja át. De van Aranynak egy nagyobb elbeszé­lése, a melyben lelkének keserűsége, hazafiúi fájdalma a komikum leple alatt jelenik meg s érezzük azt, hogy, midőn a satyra osto­rával veri a nemzetet, midőn kaczag a hibák s btinök felett, szive vérzik. A felséges függetlenségi harcz satyrája ez: A nagyidat czigányok. Minő érzés hatása alatt irta Arany e munkáját, a Bo­lond Istók második énekének e soraiból tűnik ki : Es engem akkor (a szomorú katasztrófa után) oly érzés fogott el . .. A szőllősgazda is, az egyszeri, Magánkivül s őrjöngve kaczagott fel, Látván, hogy szőllejét a jég veri, Dorongot ö is hirtelen kapott fel, Paskolni kezdé, hullván könnyei: „No, hát, no ! a igy kiált fel, „én uram-isten ! Csak rajta! hadd lám : mire megyünk ketten ! u Bántották lelkét nemcsak a hibák s bűnök, de elkeserítette az is, hogy a világ, mely bámulta a dicső küzdelmet, a bukás után „vállvonítva kullogott odább". Öt eszi, úgymond, a lug, ha nem­zete fejét mossa, nem akarja ő nemzetét profanálni:

Next

/
Thumbnails
Contents