Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

117 költeményeiről, a melyekben a magyar társadalmi életet, egyes sikerült alakokban s jelenetekben némi gúnyos vonatkozásokkal rajzolja. A Laczikonyha cz. vásári kép eleven rajza arra szolgál, hogy — különösen a tánczban — a túlmiveltség s betéges affeetálás el­lenében a nép természetességét s eredetiségét mutassa be s emelje ki, a melyet a kellem istennői szeretnek s reá „bájt, nemest, erő­vel s méltósággal vegyest" öntenek. Turkó Tamás, A falu bolondja töredékek, az elsőben a költő „a forradalmi bramarbások" tettein akart nevetni; sirni kellett — úgymond — s abba hagytam ; az utóbbi pedig razt akarta" beszélyalakban feltüntetni, mivé lesz a nép között egy oly költői természet, mely a mostoha körülmények­ből soha ki nem fejlődhetve, nyomtalanul vész el. Később, ugy látszik, e gondolatot nagyobb mérvben a Bolond Istókba vitte volna át. A kis libapásztor, a falu bolondja, a ki ugy el-elmeren­gett, hogy azt sem tudta melyik az övé, melyik a másé s társai­nak olyan meséket mondott, hogy azok tűnődtek : honnan szedi ? tán maga gondolja ? s nem tudta azokat más csak a kis libapász­tor ; ugyanaz, a ki Bolond Istók; a költő subjektiv visszaemléke­zései nyernek kifejezést. Magyar Misi-ben a magyar ember köny­nyelmti természetét s nemtörődömségét rajzolja; derék fiu ugyan Magyar Misi, de ezt maga is hiszi, tanulni ugyan nem taniút, mert nem lehet mindenki pap, tudós is elég van; de bölcsesége nem hiányzik, kivált, ha már megesett a kár. A bajuszban Szűcs György uram tudatlanságával s együgyüségével szemben a . czigány élel­mességét, A fülemilében Péter és Pál perpatvara által a rosz szom­szédság átkát, a magyar ember perlekedő hajlamát s összeférhetet­lenségét, kicsi dolgokban a jushoz ragaszkodását gúnyolja ki. A Jóka ördögében egy veszekedő falusi házaspár — ügyefogyott férj s házsártos asszony — történetét mondja el népmesei motivumok­kal és elevenséggel. A hegedűben szintén népmesei hangon és fel­fogással s valódi népmesei alapon sz. Péter bünhődését, a ki nem hajtva Mestere intésére, a mulatók közé megy s a hátára tapadt hegedű miatt azoktól ugyancsak sokat kell szenvednie. Kíváncsisá­gáért bűnhődik ; kell, hogy a józanság legyen jelszavunk — ez a tanulság — s a józan a részeg elől kitér. A tudós macskája a szobatudósoknak nagy pipáju s kevés vágott dohányu mivoltát csúfolja ki, a kik a külvilág dolgaiban járatlanok s ügyetlenek. E humoros életképekhez sorolhatjuk még a Családi kör, a Vén gulyás s Vén gulyás temetése cz. költeményeit. Az elsőben

Next

/
Thumbnails
Contents