Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

111 S temetőn bár lia bolyongok, Eltakarják üde lombok A sötét sirhalmokat. íme, az illusiót keresi, midőn illusióit a kérlelhetetlen emberi sors megsemmisítette, a szép természet enyhe ölét a sírhalmok felett; mert.már érzi, hogy lejtőn áll (A lejtön) s a mint visszatekint, bár tudja, hogy előbb is telve volt panaszszal, de kevesebbje volt egy jajjal: hittel csüggött a jövőn; Most ez a hit — néma kétség, S minél messzebb haladok, Aűnál mélyebb a sötétség ; Vissza sem fordulhatok. Igy hánykódik Arany mélyen érző lelke a hit és kétség, bizalom és kétségbeesés között; szivét néha elzsibbadtnak, elfásultnak tartja, máskor tudja, hogy az „túlérző fájvirág", mely minden illetésre szenved. De Arany lelkét nemcsak egyéni bajai, hanem az emberiség s mint tudjuk, a haza sorsa is hasonló fájdalmas hangulatba ejti, hittel éleszti vagy kétséggel öli. Gondolatok a tékecongressusról cz. művének alapeszméje az, hogy az örök béke emberek közt lehetetlen. Az isteni gondviselés vezeti az emberiség sorsát, intézi a békét ugy, mint a harczot, az ember pedig őrizze meg emberi méltóságát minden körülmények között. Előbb az örök béke esetleges eredményeit festi, hogy a késő emlékezet csak mint álomra tekintene vissza az elmúlt csatákra, Isten szellemében, békében élnénk itt s ezt folytatnók az égben; evvel ellentétben az ember természetét s ebből folyó örök küzdelmét rajzolja, a nagyét a kicsiny, a piszkos szenvedélyét az ész és bölcseség ellen, a „népáradások" szükségét akkor, midőn a nemzet erkölcsei megromlottak, mert Isten egészbe' működik, Egészre fordít gondot, Midőn egy nép — mint a kovász — Megérett és — megromlott, Midőn satnyulva testben és Lélekben túlmivelve, Békét óhajt a gyáva test, Az elcsigázott elme stb., akkor tör elő a vad nép s uj erővel teljes nemzetek szülő anyja lesz.