Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1884

— 35 — a műveltségnek azon lépcsőjére jutott, hogy elismerni tudja már, mily hathatós eszköz a nyelv nemzetségének fentartására s méltóságára : kötelessége lett azonnal az igazgató-széknek a nemzet nagy szándékának előmozdítása. Állhatatosan is hiszem én azt, hogy Felséges urunk, ezen szent kötelességét örömmel fogja teljesíteni. Azon gondolattól pedig, hogy a másik Tábla rossz néven vészi tőlünk ezen szándékot, irtóznunk kell, t. Karok és Rendek! Hát nem az az áldott magyar föld szülte-e őket, mely minket ? nem itt nyerték-e azon boldog állapotot, azon fényes helyheztetést, melyben vágynák ? Ha mi, valamely külső nemzeti Táblához küldenénk ezen honi nyelvünkön irt izenetet: akkor lehetne s illenék csak aggódnunk, hogy az az ott ülőknek szivében kedvetlenséget gerjeszt: most hazánkfiaihoz küldjük ezt, kiket a magyar királyi kegyelem áldásokkal s tisztességgel tetéz, miért tűnődnénk hát ? De úgy tartom, a közvélekedést sem kell minekünk gátolnunk, mely nagyobb, mint a mindennapi példák bizonyítják — minden külső erőnél és hatalomnál: olyan mint egy sebes folyó, mely mindent ami előtte áll, tör. ront, s meg nem sziin addig pusztít ni, míg a maga medrét el nem éri. Tekintsük Europa mai környülállásait ! Tettes Karok és Rendek! Búslakodó részvéttel kellene néznem ezen izenetnek elenyészését! Fájlalva kellene néznem ezen nagy-reménységü kedves gyermeknek kevés napok múlva leendő kimúlását, ami ha megtörténnék, mi igen sokat vesztenénk a közvélekedésből, hogy oly ingadozók, oly energia nélkül valók vagyunk, hogy amit egyszer nagy tűzzel öleltünk, ápolgattunk, attól csakhamar elállunk ; nem bizodalmatlanságot szülne-e ez irántunk küldőink szivében !'? (Éljen kiáltások.)

1) Asztalos (marmarosmegyei követ) megmutogatván a már felebb elészámláltak szerént, mert már semmi ujat e tárgyban nem igen lehetett mondani, hogy mind czélirányos, mind pedig kivihető a statusoknak szándékjok, — felolvassa az 1790-diki naplókönyvből ezen tárgyra vonatkozó némely pontokat, s azzal fejezé be beszédjét, hogy a statusoknak mostani szándékjok épen semmi újítás, semmi ugrás : mert csak oda megyünk vissza ezen magyar izenettel, hol ezelőtt 39 esztendővel voltunk. De meg kell azt vallanunk őszintén, hogy mi nem tudunk deákul, csak értünk, pedig annyit tudnak a külső nemzetek is, noha ezt a deák nyelvet nem oly sok idővesztéssel tanulják is, mint mi; s a privilégiumokat — ') L. országgv. hiv. jegyzőkönyv 72. 1. 3*